Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush magára haragította a palesztinokat

Egyes palesztin illetékesek bírálták, és csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy George Bush amerikai elnök közlése szerint Izrael megtarthatna több ciszjordániai zsidó kolóniát a jövőbeni izraeli-palesztin békemegállapodás keretei között.


Dátum: 2005-04-12 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:53.460036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush hétfőn Ariel Saron izraeli miniszterelnököt texasi magánbirtokán fogadva erősítette meg a korábban is hangoztatott amerikai álláspontot: "Az Egyesült Államok nem akarja megelőlegezni a státustárgyalások végső kimenetelét, de ezeken figyelembe kell venni a szóban forgó területen lezajlott változásokat, beleértve a létező nagyobb zsidó településeket".

A palesztin kormány szociális minisztere a brit hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: az amerikai álláspont üzenete az, "hogy az Egyesült Államok még mindig inkább Izrael partnerének és az izraeli érdekek képviselőjének tekinti magát, semmint tisztességes közvetítőnek".

A Palesztin Hatóság szóvivője Bush hétfői kijelentését kommentálva azt mondta, hogy "nem lehet törvényesíteni semmiféle kolóniaépítést, sem már létező kolóniát". A Hamász szélsőséges palesztin szervezet szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok ismét teljes elfogultságról tett tanúságot az "izraeli ellenség" iránt, és igazságtalan a palesztinokkal szemben.

A főbb palesztin vezetők mindazonáltal kerülték az amerikai elnök közvetlen bírálatát, aki a következő hetekben találkozni fog Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Néhány palesztin illetékes üdvözölte Bush Izraelhez intézett felhívását, amelyben az amerikai elnök arra intette a zsidó államot, hogy tartsa magát az útitervben vállalt kötelezettségéhez, mely szerint nem fogja bővíteni a zsidó kolóniákat.

mtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek