Lett gázáremelés: 61 százalékos
Magyarországon a gázárak az elmúlt két és fél évben 61 és fél százalékkal emelkedtek. A lakosság egyharmadának a számlák kifizetése az állami támogatás ellenére is problémát jelent. A gazdaságkutatók szerint a kompenzációs rendszer várhatóan már nem változik, ebben a kérdésben érdemi döntést ez a kormány már nem hoz.
Dátum: 2005-04-12 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:54.422320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegedűs Miklós a GKI kutatója szerint ebben az évben a gáz fogyasztói árának növekedése a 3-4 százalékos tervezett inflációnál jóval magasabb, kb 5-6 százalékos lesz. A fogyasztás érdemlegesen nem növekedett, a lakossági kiadások mégis drámaian emelkedtek. Ráadásul a lakossági jövedelmek legfeljebb évi 2-3 százalékos mértékben nőttek, míg az elmúlt két és fél évben a földgáz lakossági ára ennél jóval gyorsabban, mintegy 61,5 százalékkal nőtt. A teljes háztartási energia költsége a korábbi átlagos 4 százalékról 9 százalékra emelkedett, de a legszegényebb nyugdíjas háztartásokban ez akár a 25 százalékot is eléri.
A magas gázárak ellensúlyozására a jelenlegi kormánykoalíció árkompenzációt vezetett be. A mostani kompenzációs rendszer biztosan 2006 végéig nem változik, a választásokig érdemleges átrendezést a kormány nem vállal fel.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu