A román ügynökaktáktól betegednek a levéltárosok
Akár tizenkét évbe is telhet, mire teljes mértékben hozzá lehet majd jutni a román titkosszolgálatok irattárából a Bukarest közelében lévő Popesti-Leordeni raktárba szállított dossziékhoz, mivel az ottani alkalmazottak azt az utasítást kapták, hogy a tizenkét kilométernyi összvastagságú dossziéhalmaz dokumentumait oldalanként számozzák meg - olvasható a Cotidianul keddi számában.
Dátum: 2005-04-12 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:55.425153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A független román napilap azokra az iratokra utal, melyek titkosságát nemrég szüntették meg Romániában. A kormány nemrégiben döntött arról, hogy tizenkét kilométernyi összvastagságú dossziéhalmaz kerül át a román hírszerző szolgálat (SRI) irattárából a Ceausescu-diktatúra egykori állambiztonsági szervének (Securitate) dokumentumait tanulmányozó országos tanácshoz (CNSAS), amely lényegében az átvilágító-bizottság szerepét tölti be. Március 10-én meg is érkezett a CNSAS Bukarest közelében lévő Popesti-Leordeni raktárába az első szállítmány, amelyet akkor a SRI fegyveres őrei kísértek.
A Cotidianul szerint a fegyveres őrök és katonák az elején még segítettek a dossziék tömegének bepakolásában és polcokra helyezésében, de hamarosan elvezényelték onnan őket. Az archívumokat kezelő igazgatóság itt dogozó tizennégy alkalmazottja már eleve morgolódással fogadta, hogy nekik kell cipelniük a nehéz kötegeket, hangsúlyozva, hogy ők felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltárosok, nem pedig rakodómunkások.
Azt pedig különösen rossz néven vették, hogy Gheorghe Onisoru, a CNSAS elnöke utasította őket: az iratokat oldalanként számozzák meg. Szerintük a főnökük gúnyt űz belőlük. A lap szerint többen meg is betegedtek a dossziékban lerakódott portól és penésztől, amely az ablaktalan, fűtés nélküli és szellőztetésre alkalmatlan raktárhelyiségben a levegőbe és az alkalmazottak tüdejébe került.
Az egyik dolgozó a lapnak elmondta: egy folyóméternyi dossziéhalmaz ötezer oldal dokumentumot tartalmaz. Tíz ember legfeljebb húszezer oldalt képes beszámozni naponta. A raktárba érkező 12 ezer kilométeres összvastagság esetén pedig körülbelül tizenkét évre van szükség a munka teljes elvégzéséhez.
Kartotékokat pedig csak számozott iratokra és oldalakra vonatkozóan lehet készíteni - teszi hozzá -, s amíg ez meg nem történik, addig a dossziékhoz nem lehet hozzáférniük külső személyeknek - hangoztatta az alkalmazott. Az említett mennyiség ráadásul az összes "szekus dossziénak" csak a kétharmadát jelenti, később születik döntés arról, hogy a fennmaradó egyharmadot feloldják-e a tikos minősítés alól.
Az iratok átadását Traian Basescu államelnök jelentette be február utolsó napján, korábbi ígéretét teljesítendő, miszerint fel akarja tárni az egykori politikai rendőrség múltját, beleértve az együttműködők volt hálózatát.
MTI - fideszfrakcio.hu