13 és fél milliót keresett a lakásügyletén Horváth Aladár
Tizenhat és fél millió forintért adta el töredékáron megvásárolt lakását Horváth Aladár. A cigány politikus minderről a tv2 Mokka című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy szerinte az ügylet nem volt erkölcstelen. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, elmondása szerint 2 millió 864 ezer forintért vásárolta meg - minőségi csere után - a VIII. kerületi önkormányzati lakását, amelyet két nappal később 16,5 millióért adott el az önkormányzatnak.
Dátum: 2005-04-12 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:34:59.114585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth úgy fogalmazott, hogy az ügyletben nem talál kivetnivalót, szerinte ilyen adás-vételre minden magyar állampolgárnak joga van. A Horváth-család ezek után egy családi házba költözött, amelyre hitelt vett fel.
Forrás: HavariaPress