A japánok tévéznek a legtöbbet
Bár egyre több szórakoztatási eszköz jelenik meg az otthonokban, a televízió magabiztosan tartja magát az első helyen: a legtöbb országban nőtt a tévézéssel töltött idő.
Dátum: 2005-04-12 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:00.316380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy újabb tanulmány szerint a japánok töltik a legtöbb időt a tévé előtt, átlagosan öt órát naponta -írja a Hollywood Reporter. Második helyen az Egyesült Államok áll: egy átlagos amerikai tavaly négy óra 28 percet tévézett, az pedig három perccel több, mint 2003-ban. Az amerikai adat így is közel másfél órával, pontosabban 86 perccel magasabb, mint a világ átlaga.
Japán és az Egyesült Államok után Argentína következik, Maradona népe napi 4 óra 25 percet nézi a képernyőt. A dobogóról lecsúsztak a görögök, holott ők is szeretnek tévézni: átlagosan 4 óra 4 percet figyelik a műsorokat. Érdekes adat, hogy Kína és Svédország a lista vége felé található.
Egész Európában az olasz gyerekek töltik a leghosszabb időt a tévékészülékek előtt. Az angol gyerekek három óra és harminc percet, a németek három óra és húsz percet televízióznak naponta, amitől - egy másik vizsgálat, az AGB Hungary felmérése szerint - alig maradnak el magyar társaik, akik három óra nyolc perccel szintén az élbolyban vannak.
[origo] - fideszfrakcio.hu