Ismét feladja elveit az SZDSZ
Közismert, sőt: "híres" elvhű politizálásáról SZDSZ. Az elvek mögüli kihátrálást most az jelzi, hogy Kuncze Gábor pártelnök e-mailben kérdi ki az emberek véleményét arról, hogy megszavazzák-e a szabad demokraták Szili Katalin pártelnököt köztársasági elnöknek, avagy ne.
Dátum: 2005-04-12 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:02.130945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes, hogy 1994-ben a választások előtt egy héttel leszögezték: semmiképp sem lépnek koalícióra a Horn Gyula vezette MSZP-vel. Most újra elveket fogalmaznak meg. A szabad demokraták most - nagyon helyesen - arról beszélnek, hogy ne legyen pártpolitikus a következő köztársasági elnök. Arról beszélnek - nagyon helyesen -, hogy az alkotmány szerint a köztársasági elnök a nemzet egységét testesíti meg, és ezért nem lehet pártpolitikusból köztársasági elnök.
Szemlátomást az elvek mögüli kihátrálást jelzi az, hogy Kuncze Gábor pártelnök e-mailben kérdi ki az emberek véleményét arról, hogy megszavazzák-e a szabad demokraták Szili Katalin pártelnököt köztársasági elnöknek, avagy ne.
Nem aggasztja Kuncze Gábort levele megírásakor, hogy Göncz Árpád bizony a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, 1988-89-ben az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-90-ben az SZDSZ Országos Tanácsának tagja volt. Göncz tehát "vezető" SZDSZ-es pártpolitikusként el tudták fogadni kétszer. Arról nem beszélnek, hogy Göncz Árpáddal szemben Mádl Ferenc nem volt pártpolitikus.
Kuncze Gábor e-mailje
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Engedje meg, hogy egy fontos és aktuális politikai kérdésben forduljak Önhöz és kérjem a segítségét!
Bizonyára Ön is tudja, hogy ezekben a napokban is folyik az egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között a köztársasági elnök választásáról. Talán azt is tudja, mi a két párt közötti vita lényege. Az MSZP Szili Katalint, a párt volt elnökhelyettesét, a parlament szocialista elnökét szeretné államfőnek jelölni. Az SZDSZ viszont nem szívesen támogat pártpolitikust, s más jelöltekben gondolkodna.
Mi, liberálisok régóta úgy véljük: a köztársasági elnöki poszton tekintélyes, széles körben elfogadott személynek kell állnia. Ilyen volt Göncz Árpád vagy éppen Mádl Ferenc. Szerintünk az államfőnek nyelveket beszélő, nemzetközileg is elismert személynek kell lennie. Mivel feladata, hogy mindannyiunkat - liberálisokat, szocialistákat és konzervatívokat egyaránt - képviseljen, nem helyes, ha egyetlen párthoz kötődik. Különösen, ha egy párt élvonalbeli, vezető politikusa. Nincs értelme tagadni, hogy az utóbbi napokban a tárgyalások egyre több feszültséget hoztak a koalíciós pártok között. Nekünk, liberálisoknak rendkívül fontos, hogy az ország szempontjából legmegfelelőbb jelöltet találjuk meg. Ám hasonlóan fontos az is, hogy a koalíciós pártok közötti viták ne akadályozzák az ország irányítását.
Önnek mi a véleménye? Ön szerint mit kellene tennie az SZDSZ-nek ebben ahelyzetben? Tartsunk ki eredeti álláspontunk mellett, és ne szavazzunk meg pártpolitikust - még akkor se, ha így esetleg a jobboldal jelöltje nyeri az államfői posztot?
Vagy fogadjuk el mégis Szili Katalint - annak ellenére, hogy pártpolitikusként nem feltétlenül tehetne szert olyan tekintélyre, mint Göncz Árpád vagy Mádl Ferenc? Sokat segítene, ha megosztaná velünk véleményét, észrevételeit, gondolatait ebben a kérdésben. Véleményének megírásával segíthet minket, liberálisokat, hogy az ország számára legjobb megoldást találjuk meg. Segítségét előre is köszönve
üdvözlettel
Kuncze Gábor
az SZDSZ elnöke
Utóirat: A vélemények könnyebb feldolgozása érdekében kérem válaszában küldje az "igen" szót, ha úgy véli, az SZDSZ-nek meg kellene szavaznia Szili Katalint. Küldje a "nem" szót, ha azt szeretné, hogy az SZDSZ semmiképpen ne szavazzon meg pártpolitikust. Természetesen véleményének részletesebb kifejtését is szívesen fogadjuk.