Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Guberálók okozták a tüzet

Esztergom Város Önkormányzata vizsgálatot indított a múlt hét csütörtöki tűzeset kapcsán, hogy kiderüljön: mi égett az esztergom-kertvárosi hulladéklerakó telepen és szabályosan tárolták-e az anyagokat. A tűzoltóság szerint guberálók gondatlansága okozta a tüzet.


Dátum: 2005-04-12 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:05.207995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön a kora reggeli órákban gyulladt ki a város határában lévő szeméttelep, a mintegy egyhektárnyi területen égő hulladék földdel fedésén és oltásán még délután is dolgoztak, sőt az utómunkálatok még most is folynak. Kemecsi László az Esztergomi Polgári és Katasztrófavédelem vezetője az utómunkálatokról elmondta: jelenleg a meggyulladt anyagok összedózerolása és földdel takarása folyik, de pár napon belül ezt is befejezik a telepet üzemeltető cég munkásai. Ettől függetlenül most is hordanak szemetet a lerakóba. Egyelőre a telep más részein helyezik el a hulladékot.

Három kérdés tisztázására indított vizsgálatot az esztergomi önkormányzat: szabadultak-e fel az égés során egészségre káros anyagok, megfelelően tárolták-e a hulladékot és végül mi okozhatta tüzet. A katasztrófavédelem vegyi felderítő csoportja és az önkormányzat által felkért független szakértők aznap nem mértek a levegőbe kerülő füstben olyan mennyiségű mérgező anyagot, ami egészségre káros lenne. Kövecs István esztergomi tűzoltóparancsnok a tűz keletkezésének okáról elmondta: kizárásos alapon az ott guberálókra vezethető vissza. Valószínűleg nem kellő körültekintéssel dohányoztak, de a szándékosságot kizárják. Mivel sem elektromos vezeték nincs a telepen, a gépek sem dolgoztak, és nem volt villámlás sem, ezért mindenképpen emberi mulasztás történhetett.

Magyar Bertalan, Párkány alpolgármestere elmondta, a hivatalhoz nem érkezett jelentés azzal kapcsolatban, hogy a levegőbe kerülő káros anyagok Párkány levegőjében is kimutathatóak lettek volna.

Forrás: Gál (Hidlap)

Kapcsolódó elemek