Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a vérszívók támadása

A jó idő beköszöntével megjelentek a kullancsok a régióban. Az általuk terjesztett agyhártyagyulladással kapcsolatos bejelentés eddig nem érkezett a megyei ÁNTSZ-hez. A szúnyoginvázió ugyan várat még magára, de a szakemberek szerint már most érdemes elkezdeni irtásukat, megelőzvén a későbbi kellemetlenségeket.


Dátum: 2005-04-12 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:06.803597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kullancsok okozta megbetegedések terén Komárom-Esztergom megye - szemben Zala, Győr-Sopron-Moson, Baranya és Nógrád megyével - közepesen fertőzött térség. A megyei ÁNTSZ nyomatékosan felhívja a kirándulók figyelmét a bokrokon és az aljnövényzet fonákján megbúvó kullancsokra, amelyek a testhajlatokban - térd, hónalj, ágyék, nyak, mell - bújnak meg a legszívesebben. Folytatás az 1. oldalról

- Ha a kullancs olyan állat vérét szívta, amely már korábban fertőzött kullanccsal érintkezett, maga is vírushordozóvá válik és azt az emberekre is tovább terjesztheti - mondta Kálmánné Kiss Ilona, a megyei ÁNTSZ sajtómunkatársa, hozzátéve: nagyon fontos a kirándulás után tüzetesen átvizsgálni a testünket, hiszen a kullancscsípés az embernél agyvelőgyulladást, és Lyme-kórt okozhat. Az agyvelőgyulladás általában enyhébb lefolyású betegség, bár így is minden századik fertőzés halállal végződik. Ha az első 24 órában sikerül a vérszívót észrevenni és eltávolítani a bőrből, akkor nincs nagy esély a fertőződésre, ugyanis nyolc óra szükséges a befúródásra, további nyolc a szívásra, majd nyolc óra az emésztésre. Ezt követően jut be a vírus, illetve a baktérium a vérkeringésbe.

Kálmánné Kiss Ilonától megtudtuk, hogy eddig még nem érkezett hozzájuk jelentés kullancs okozta megbetegedésről, bár a vérszívók "szezonja" csak most kezdődik.

A kullancsokhoz hasonlóan a késő tavaszi - kora nyári esték kellemetlen velejárója a szúnyogok tömeges megjelenése is. Különösen igaz ez régiónkban, ahol a folyók, tavak környéke a legmegfelelőbb életteret nyújtja a csípős rovaroknak. A szúnyogirtást érdemes minél hamarabb elkezdeni, régiónk több települése már a közeljövőben elkezdi a munkálatokat.

A szúnyogcsípés ugyanis nem csak kellemetlen, de veszélyes is lehet. A szúnyogok átvivői, terjesztői több veszélyes betegséget okozó kórokozónak, bár térségünkben szerencsére szúnyogcsípés okozta komolyabb fertőzéstől nem kell tartani. Ennek ellenére komoly kellemetlenségeket okozhatnak az itt élőknek, az üdülőkörzetekben, a turisztikai régiókban azzal is számolni kell, hogy a szúnyogok támadásai miatt számottevő bevételkiesés is előfordulhat az idegenforgalomban.

Párkány évente 40 ezer koronát áldoz a szúnyogirtásra. Miroslav Safranko, a város építészeti osztályvezetője lapunknak elmondta, hogy tavaly csak egyetlen alkalommal végezték el az irtást. Véleménye szerint ezt a lakosság sem igényelte többször, és az érsekújvári közegészségügyi intézmény sem látta indokoltnak az év folyamán többször elrendelni, mivel a Duna vízszintje sem emelkedett tavaly, csak egy alkalommal. A város főleg a Duna mentén irtja a vérszívókat, a Vadas fürdő pedig - az ezrével érkező turisták érdekében - a saját területén külön végzi az irtást. Gyetven Miklós, a Vadas igazgatója lapunknak elmondta, hogy ők évente 70-80 ezer koronát költenek erre a tevékenységre, hogy a vendégek igényeinek eleget tegyenek. Gyetven Miklós viszont panaszkodik arra, hogy szinte hiábavaló a munkájuk, ha a környező kertekből úgyis beszivárognak a vérszívók. A Vadas igazgatójától azt is megtudtuk, hogy idén a fürdő igyekszik összehangolni a szúnyogirtás időpontját Esztergommal.

Magyarországon minden település saját maga pályáztatja, rendeli meg és finanszírozza a szúnyogirtási munkálatokat. A Komárom-Esztergom megyei ÁNTSZ-től megtudtuk, hogy a szúnyogirtások kapcsán az intézményük az engedélyeztetési eljárásokban vesz részt. Az önkormányzatok által közbeszerzés során megbízott vállalkozókat, tehát az ÁNTSZ vizsgálja felül, hogy alkalmasak e a feladatok elvégzésére. A munkák pontos helyét, módját és idejét pedig a Magyar Turizmus Rt. által felkért szakértők jelölik ki.

Komáromban már tervezik a szúnyogirtás megkezdését, de a pontos időpont és az irtás módja egyelőre még a fenti okok miatt függőben van. A hamarosan induló megelőző munka szeptember végéig folyamatosan tart, s nemcsak Komáromot, de Almásfüzitőt, Dunaalmást, Neszmélyt, Ácsot, és Bábolnát is érinti majd.

Esztergomban idén a tavalyi évhez hasonlóan négy alkalommal irtják a vérszívókat, június közepén először, júliusban két alkalommal, majd augusztus végén még egyszer.

Forrás: G. K. - Cz. M. - H. O. (Hidlap)

Kapcsolódó elemek