Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenháromezer látogatót várnak a Pilisi Majálisra

Egyetemi rendezvényből régiós fesztivállá nőtte ki magát három év alatt a Pilisi Majális elnevezésű program. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kara, pontosabban annak épületkomplexuma ad otthont május 1-jén az eseménynek, amelynek során egy tucat helyszínen várják egész nap a családokat és a fiatalokat.


Dátum: 2005-04-12 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:07.118104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Pilis Majális május 1-jén a piliscsabai egyetemen, a campus egész területén. Az első majális kis, egyetemi rendezvénynek indult, majd a másodikon az egyetemisták mellett sok család is részt vett. Ebből kiindulva - és hagyományokat folytatva - kiszélesítette a rendező csapat a programkínálatot. Gyerekprogramok, játszóház, sportvetélkedők várják napközben a családokat, este koncertekre várják a fiatalokat. Német, szerb, roma és szlovák nemzetiségi táncokat idén is láthatnak az érdeklődők. A tavalyi nagy siker miatt idén is beépítették a programba a táncházat a szervezők, tudtuk meg Nyikos Lászlótól a Hallgatói Önkormányzat elnökétől.

- A mostani arculat és programkínálat tulajdonképpen a tavalyi uniós csatlakozáskor forrott ki, ekkor meghívtuk az uniós országok nemzetiségi fellépőit - mondta Nyikos László, az egyik szervező. Az országban egyedülálló, hogy egy egyetem ilyen nagy volumenű eseményt szervez, amelynek költségét az intézmény és a szponzorok finanszírozzák. Felvették a kapcsolatot a Budapest, Esztergom Tatabánya háromszögbe tartozó területek iskoláival is, így több busszal érkeznek majd a családok a rendezvényre. Három évvel ezelőtt a Hallgatói Önkormányzat kis csapattal kezdte a szervezést, most viszont már az egyetem szakemberi is besegítenek. Idén több mint száz egyetemista vállal feladatot és segít a lebonyolításban. Szükség is lesz rájuk, hiszen Nyikos László az előzetes jegyeladások és a tavalyi érdeklődésből kiindulva azt mondta: tizenháromezer látogatót várnak. A neves fellépők - Ákos, Boban Markovich, Ghymes, Zanzibár - miatt egy jegyirodával is felvették a kapcsolatot, hiszen olyan közönséget is vonzanak, akik nem a környéken élnek. A szervező elmondta: tudomása van arról, hogy Békéscsabáról, Pécsről is érkeznek majd rajongók az Ákos koncertre.

Forrás: Gál (Hidlap)

Kapcsolódó elemek