Habsburg Ottó: Európa számára Oroszország jelenti a fő gondot
Európa és Amerika egymás megértésére és együttműködésre van ítélve Habsburg Ottó szerint, aki kedden a washingtoni Johns Hopkins egyetem Transzatlanti Kapcsolatok Központjában előadást tartott, majd válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Habsburg Ottó egyesült államokbeli látogatáson vesz részt az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) és a Magyar Emberi Jogok Alapítványa (HHRF) szervezésében.
Dátum: 2005-04-13 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:08.712494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európaiak Amerika-ellenessége az előadó szerint kisebbségi komplexusukból fakad, amelynek pedig az a kiváltó oka, hogy Európa gazdasági világhatalom, de nem tud gondoskodni saját biztonságáról.
Az Irak miatt megromlott transzatlanti kapcsolatokat illetően nem örült a "régi Európa, új Európa" szóhasználatnak. Közép-európaiként persze ő az új Európához tartozik, és mindenesetre reméli, hogy megtérítheti a "régit", mivel az európaiak számára élet és halál kérdése a szövetség az Egyesült Államokkal. A kelet-európaiak tudják, mi az érdekük, amikor nemzetközi biztonságról van szó, mondta a politikus, és örömének hangot adva kiemelte, hogy a "nyolcak" Irak ügyében az Egyesült Államokhoz intézett támogató levelének az ötlete Magyarországon fogant meg.
Európa helyzetéről szólva kiemelte a grúziai és ukrajnai fejleményeket, és az európai uniós alkotmányról várható népszavazások fontosságát. Az európai alkotmányról rendezendő népszavazások eredményét, mint mondta, nem merné megjósolni. Az első, Valery Giscar d'Estaing írta változat kitűnő volt, a mostani nem teszi boldoggá, de el kell fogadni, mert akkor utána meg lehet változtatni. Habsburg Ottó meggyőződése, hogy sikerülni fog az európai kontinens egyesítése.
Az Európai Unióból kimaradó Horvátország Habsburg Ottó szerint tőr lenne Európa hátában, a Balkán Bécs kapujáig nyúlna. Bírálta Carla del Pontét, a délszláv háborús bűnöket kivizsgáló hágai nemzetközi törvényszék főügyészét, aki szerinte lehetségesnek tart visszamenő hatályú törvényeket és azt, hogy a vádlottnak kelljen bizonyítania az ártatlanságát.
A fő gondot Európa számára Habsburg Ottó szerint Oroszország, Vlagyimir Putyinnak a sztálinista módszerekhez, így a koncepciós perek gyakorlatához visszatérő rezsimje jelenti, amelyben a gazdasági és a rendőri hatalom ugyanazokban a kezekben van.
MTI - fideszfrakcio.hu