Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érettségi feladatlapok: a titok nem titok

A bárki számára hozzáférhető Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy egy XXII. kerületi telepen őrzik az idei érettségi feladatlapokat. A több ezer lapot előre legyártották, január óta egy logisztikai központban tárolják és csomagolják. A feladatlapokat egyébként az idén legalább egy héttel az érettségi előtt megküldik a középiskoláknak.


Dátum: 2005-04-13 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:09.026866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Többszörösére nőtt a feladatlapok száma a kétszintű érettségi vizsga bevezetése miatt, így azokat már nem lehet egyszerű fénymásolással sokszorosítani - mondta lapunknak Pósfai Péter, az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont főigazgatója. Hozzátette: a 114 vizsgatárgy emelt és középszintű feladatlapjait már legyártották, és január óta egy külön erre a célra létrehozott logisztikai központban tárolják és csomagolják. A raktár igen nagy méretű, hiszen egyetlen középiskola feladatlapjai körülbelül három közepes méretű dobozt foglalnak el. Arra a kérdésre, hogy hol van ez a raktár, a főigazgató így válaszolt: nem mondhatja el, de a feladatlapokat megfelelő helyen, szigorúan őrzik. Annyit elárult, hogy a logisztikai központ létrehozására közbeszerzési eljárást írtak ki, és a raktárt a nyertes cégtől bérlik.

A közbeszerzési eljárások eredményét azonban a bárki számára hozzáférhető Közbeszerzési Értesítőben közzéteszik. A 2004/142. számban rábukkantunk az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóra, ahol szerepel a központ pontos címe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek