Újabb támadás Gorka és a Medgyessy-bizottság ellen
Jóllehet Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke tegnap bejelentette, hogy a legfőbb ügyészhez fordul az átvilágításokkal kapcsolatos "kiszivárogtatások" miatt, és bár az érintettek eddig is számos "sajtóértesülést" cáfoltak meg, a mai Magyar Hírlap címoldalán Gorka Sebestyén már "brit kémként" szerepel.
Dátum: 2002-08-15 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:23.108095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább folytatódnak a szándékos kiszivárogtatások Gorka Sebestyén C típusú állambiztonsági átvilágításának körülményeit illetően: a mai Magyar Hírlap, címoldali írása újabb Gorkával kapcsolatos "értesüléseket" tár a nagyközönség elé. Az írás címe - igaz, kérdőjellel a végén - a szakértőt "brit kémnek" titulálja. A lap "úgy tudja", Gorka amiatt vált "nemzetbiztonságilag kockázatossá", mert a brit területvédelmi hadsereg egyik hírszerző szolgálatának a tagja. Gorka ezzel kapcsolatban leszögezi: egyetemista korában tartalékosként a brit hadsereg egyenruhás terrorelhárító egységének tagja volt, és többek között emiatt kapott feladatokat az Antall-kormány idején a Honvédelmi Minisztériumban. Gorka hangsúlyozza azt is: amikor Magyarországra jött a kilencvenes évek elején, kilépett a testület szolgálatából.
Balogh László a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnöke - Gorka Sebestyénnel közösen tartott - sajtótájékoztatóján éppen tegnap jelentette be: a kiszivárogtatások miatt a legfőbb ügyészhez fordul. Gorka ugyanakkor jelezte: panasszal fordul a Miniszterelnöki Hivatalhoz, mert nem lát az Antall-kormány idején elvégzett és a mostani ellenőrzés között különbséget, illetve bármiféle olyan tényt, amelynek alapján személye nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.
A Medgyessy-bizottság működése már eddig is számos akadályba ütközött: a kormánypártok nem támogatták a bizottság felállításával kapcsolatos határozati javaslat sürgősségi tárgyalását; a testület felállítása körüli vitákat felülírta egy időre Pokorni Zoltán édesapjának meghurcolása; időbeni korlátokat emeltek a grémium működése elé; késett Balogh László elnök átvilágítási papírja; Baloghot életveszélyesen megfenyegették; az ún. főigazgatói iratok késedelmesen kerültek a képviselők elé; Medgyessy Péter meghallgatására nem érkeztek meg bizonyos dokumentumok titkosságát feloldó engedélyek; pisztolygolyóval üzentek Baloghnak; nem a korszakra vonatkozó telefonkönyveket adta át a BM; végül: a polgári pártok által felkért szakértők átvilágítása óriási késést szenvedett.
fidesz.hu