Mégsem támogatja az SZDSZ Szilit
Az SZDSZ a szerdai újabb egyeztetési forduló után közli, kit tud támogatni államfőjelöltként - jelentette ki Sándor Klára, a liberális párt ügyvivője, szerdán reggel a közszolgálati televízióban. "Előrelépés történt az MSZP oldalán államfőjelölt-ügyben, mivel a szocialisták már nem csak Szili Katalin nevét mondják" - hangsúlyozta Sándor Klára, a koalíciós tárgyalódelegáció szabad demokrata tagja a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Dátum: 2005-04-13 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:09.972921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, az SZDSZ ügyvivői testületének a parlamenti frakciótagokkal kibővített kedd esti ülésének részvevői szavaztak Szili Katalin személyéről, s ez alapján ismét egyértelművé vált, hogy a szabad demokraták nem akarják az Országgyűlés jelenlegi elnökét államfőjelöltként látni.
"Tudjuk, hogy Szili Katalin támogatottsága erős a szocialista pártban, de egy koalícióban vagyunk, nemcsak az SZDSZ partnere az MSZP-nek, hanem fordítva is. (...) Az MSZP vezetését nem lephette meg, hogy pártpolitikust nem támogatunk, hiszen ezt már jóval korábban nyilvánvalóvá tettük" - fejtegette Sándor Klára.
Kiemelte: az SZDSZ abból a meghatározott körből, listából szeretné kiválasztani azt a személyt, akit támogatni tud, amelyet az MSZP felvázolt. Megjegyezte: mindkét párt érdeke a megegyezés, és hogy az MSZP olyan jelöltet tudjon állítani, akit az SZDSZ támogatni tud.
"Azt reméljük, sikerül olyan kompromisszumra jutni, hogy ne csak egy jelöltből választhassunk, hanem valódi választás történjen" - közölte Sándor Klára, aki szerint Szili Katalin személyéről is tárgyalnak az MSZP-vel, de "más nevek is szóba kerültek". Sándor Klára fontosnak tartotta, hogy a koalíció "ne menjen bele újabb hadakozásokba, különösen nem a nyilvánosság előtt".
MTI - fideszfrakcio.hu