Folyamatosan érkeznek a zarándokok II. János Pál pápa sírjához
Rómában folyamatosan érkeznek a zarándokok II. János Pál pápa sírjához, a Szent Péter-bazilika altemplomában. A múlt pénteken eltemetett katolikus egyházfő végső nyughelyét szerdán nyitották meg a látogatók előtt.
Dátum: 2005-04-13 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:12.276682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hívőket szigorú biztonsági ellenőrzésnek vetik alá: fémdetektoros kapukon kell átjutniuk, és még virágot sem vihetnek be. Akárcsak a ravatalnál, a sírnál is csak rövid tisztelgésre van idő, nem szabad megállni. Elsőként kedden délután a bíborosok imádkoztak a pápa sírjánál.
II. János Pál hármas koporsója carrarai márványlap alatt, az 1799-ben elhunyt VI. Pius pápa és az 1689-ben meghalt Krisztina svéd királynő sírja között van.
Kedden jelent meg a megüresedett Apostoli Szék időszakára kiadott bélyegsorozat és a 60-62 és 80 centes bélyegek értékes darabok a gyűjtők számára.
Közben elkezdődött már a bíborosok szerda reggeli tanácskozása is, négy nap múlva, a jövő hétfőn kezdődik a pápaválasztó konklávé. II. Alekszij moszkvai pátriárka a legnagyobb olasz napilap szerdai számában nyilatkozva azt mondta: a következő pápa egyik feladata az egyház oroszországi politikájának módosítása lesz.
radio.hu - fideszfrakcio.hu