Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszteségesek az amerikai légitársaságok

Csődeljárás kérésére kényszerülhet már az ősszel az amerikai United Airlines, a világ második legnagyobb légitársasága, ha nem sikerül drámai mértékben csökkentenie költségeit - közölte a New York-i tőzsdezárás után a vállalat. A cég a hivatalos bejelentés szerint újból megkérte a tavaly szeptemberi terrorkatasztrófa után életre hívott, az amerikai polgári repülés helyzetének stabilizálására hivatott kormányszervet (ATSB) 1,8 milliád dollár értékű hitelgarancia nyújtására, de közölte: nem biztos ennek megadásában, abban az esetben sem, ha sikerül a szükséges mértékben csökkentenie költségeit.


Dátum: 2002-08-15 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:23.430246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A United már a nyár elején kérte a garanciát az ATSB-től; az állami garancia most már egyre sürgetőbb lenne, mivel a cégnek a negyedik negyedévben csaknem 1 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie. A légitársaság korábban már felvett 782 millió dollárt közvetlen állami támogatás formájában a merénylet után létrehozott segélyalapból. A United tavaly több mint 2 milliárd dollárt vesztett, s az idei első negyedévről is 510 millió dolláros veszteséget jelentett, vagyis naponta 5 millió dolláros veszteséggel működött. A cég produkálta 2001-ben az egész amerikai polgári repülés éves veszteségének csaknem harmadát; az ágazat a tavalyi évet 7 milliárd dolláros mínuszban zárta. A tavaly szeptemberi merényletek és az idei első fél év vége között felhalmozott ágazati veszteség már meghaladta a 10 milliárd dollárt. A United Airlines mellett az amerikai polgári repülés többi nagy neve is súlyos nehézségekkel küszködik. A US Airways éppen vasárnap folyamodott hivatalos csődvédelemért, az American Airlines - a világ legnagyobb légitársasága - pedig a héten közölte, hogy alkalmazottainak 7 százalékát szélnek ereszti költségcsökkentés végett.

A Unitednél működő szakszervezetek közül eddig csak a pilótákéval sikerült megállapodni 10 százalék körüli bércsökkentésről, a légi kísérők és a technikusok érdekképviselői azonban egyelőre vitában állnak a céggel. A vállalat 55 százalékát az alkalmazottak birtokolják.

A United részvénye szerda este 10,58 százalékos veszteséggel 2,45 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén (NYSE), de a csőd kilátásba helyezése után, a hivatalos időn kívüli Instinet elektronikus kereskedési rendszerben 1,87 dollárra zuhant tovább. A papír 52 heti csúcsértéke 34,82 dollár volt tavaly augusztusban; 52 heti mélypontját a szerdai kereskedésben érte el 2,08 dolláros napközbeni legalacsonyabb árfolyammal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek