Magyarországon nincs méltó helye Kovács Lászlónak?
A magyar Külügyminisztériumban kapott irodát Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi biztosa - írja az Index. Kovács számára a külügyi szóvivő, Polgár Viktor szerint autót csupán átmeneti időre juttatott a külügy. A szóvivő szerint az EU-biztos nem irodát kapott, hanem csak egy tárgyalót. Az Index munkatársa mindesetre a Külügyminisztériumban érte el Kovács László titkárnőjét.
Dátum: 2005-04-13 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:13.955139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság tagjai nemzeti kormányaiktól teljesen függetlenül dolgoznak, a szabályok szerint a bizottság tagjai feladataik ellátása során nem fogadhatnak el utasításokat kormányoktól vagy más szervektől. Az EU-ban olyan szigorúan veszik az összeférhetetlenség kérdését, hogy a bizottság tagjai elé például nem mehet ki küldő országuk nagykövete a repülőtérre, világított rá az EU-s gyakorlatra az Index egyik forrása. Így teljességgel szokatlan, hogy a nemzeti kormányok bármilyen infrastruktúrát biztosítsanak az általuk delegált EU-biztosnak.
Az Index több, egymástól független forrásból megerősített információja szerint Kovács László magyar EU-biztosnak most is saját irodája és titkársága működik a Külügyminisztérium Bem téri épületében, és használhat egy Saabot is. A Külügyminisztérium telefonközpontosa meglepődött, amikor az Index Kovács Lászlót kereste, némi tanakodás után azonban egy olyan mellékre kapcsolt, ahol elsőre adták a magyar EU-biztos ott székelő titkárnőjét, akinél üzenetet is hagytak Kovács Lászlónak.
"Nyilvánvalóan nincs rendben" - nyilatkozta az Index megkeresésére Alexander Stubb, az Európai Parlament néppárti frakciójának finn tagja, aki az EU-bürokraták hivatali költéseit vizsgálja. Stubb a részletek ismerete nélkül nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyről, mindenesetre megerősítette, hogy az EU alapszerződései megkövetelik a biztosoktól a delegáló államok kormányától való teljes függetlenséget.
Polgár Viktor külügyi szóvivő tagadta, hogy irodája volna a volt miniszternek a Bem téren, és azt állította, a magyar biztos mindössze egy tárgyalót használ, ahol a holmijait is tartja. Polgár ezt azzal magyarázta, hogy az Európai Bizottság budapesti képviseletét átépítik, így ott nincsen méltó helye a magyar biztosnak.
A szóvivő szerint nem adtak szolgálati autót sem Kovácsnak, mindössze arról van szó, hogy a tárca vezetése úgy döntött, az első hónapokban egy gépjárművel segítik Kovács munkáját. Polgár Viktor szerint az ilyesfajta "segítségek" az udvariasság tárgykörébe tartoznak. A volt külügyminiszter magyarországi mobilszámát híva egyébként egy olyan számot kapunk üzenethagyási lehetőségként, amelyik a külügyminiszteri titkárságán csörög.
Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa az Index megkeresésére tagadta, hogy irodát tartana fenn a Külügyminisztériumban. "Egy senki által nem használt tanácstermet vehetek igénybe néha, ha Magyarországon vagyok - mondta Kovács megjegyezve, hogy erre azért van szükség, mert az Európai Bizottság magyarországi képviseletén lévő irodája pillanatnyilag olyan, mint egy raktárhelyiség. - Ha találkozni akarok például az APEH-elnökkel, mégsem hívhatom a lakásomra, vagy egy presszóba."
Kovács arra a felvetésre, hogy valaki a titkárnőjeként mutatkozott be telefonon, azt mondta, nincs titkársága a külügyben, és az, aki felvette a telefont, tizenöt méterre ül a kihasználatlan tanácsteremtől, az egyik helyettes államtitkárságon. Kovács azt is elmondta, hogy a tanácsteremben egy telefon és egy számítógép van, de a telefont egyáltalán nem használja, mert "mobilozik", a számítógépen pedig elektronikus leveleket szokott fogadni.
Arra a kérdésre, hogy miért használja a magyar külügy Saabját, azt felelte, hogy amikor az Európai Bizottság nem tud neki járművet biztosítani, akkor egy-egy alkalommal "udvariasságból" a külügyi tárca ad neki gépjárművet, de bármelyik tagállam EU-biztosa is számíthat hasonló segítségre. "Csak amíg én sofőr nélkül kapok autót, tehát csak elhozom a kulcsot, addig például a lengyel biztos sofőrt is kap" - mondta az egykori külügyminiszter.
Megkérdezte az Index az Európai Bizottság magyarországi képviseletét, náluk van-e irodája Kovács Lászlónak. A bizottság sajtósa azt mondta, elvileg van irodája, gyakorlatilag azonban a költözködés miatt méltó szobája nincsen. Arra, hogy autót kap-e budapesti tartózkodásai idejére, az illetékes elmondta, hogy szükség esetén a bizottság autót biztosít a magyar biztosnak, sofőrrel.
Forrás: Index