Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

III/III-as honlap indult

A Közélet Alapítvány új honlapot indított csütörtökön az interneten www.3per3.hu címen, amelyen a szerkesztők lehetőséget kívánnak biztosítani a III-as Főcsoportfőnökséggel kapcsolatos dokumentumok és korabeli fotók közzétételére, illetve a véleménynyilvánításra.


Dátum: 2002-08-15 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:23.766822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság MDF-es elnöke és Kiszely Gábor, a honlapot szakmailag felügyeli történészcsoport vezetője, az

MDF-frakció bizottsági szakértője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Balogh László elmondta, hogy a honlap egyelőre üres, ezért kérnek mindenkit, akinek korabeli iratok, fotók vannak a birtokában, segítsen az oldal feltöltésében.

Hozzáfűzte: számítanak arra, hogy az internetező fiatalok megkeresik nagyszüleiket és felkutatják a még fellelhető dokumentumokat, fényképeket a volt állambiztonsági szervekkel

kapcsolatban.

A politikus tájékoztatása szerint a honlapnak több rovata van, külön az áldozatoknak és külön a titkosszolgálatok egykori tagjainak, tartalmaz majd fotóalbumot, linkgyűjteményt, hírlevelet és egy fórumot az olvasók véleményének publikálására. Kiemelte, hogy a fórum rovat már működik, arra várnak választ, hogyan képzelik el az oldal látogatói a honlap munkáját.

Balogh László közölte, hogy a honlapon mind a négy parlamenti párt önálló link formájában lehetőséget kap arra, hogy kifejtse véleményét. Hozzátette: a kezdeményezésre már pozitív visszajelzést kaptak a szerkesztők az MDF-től és a Fidesztől, és az SZDSZ sem zárkózott el attól, hogy éljen a lehetőséggel. Balogh László - mint mondta - a honlap szerkesztésében nem vesz részt.

Kiszely Gábor közölte, hogy a Medgyessy-bizottság zárójelentése, a titkos jegyzőkönyvek preparált változata, valamint a nyilvános ülések jegyzőkönyvei is olvashatók lesznek a honlapon. Hozzátette: a honlap szerkesztői nem zárkóznak el az elől sem, hogy a miniszterelnök titkosszolgálati múltjával kapcsolatos, még "lappangó" dokumentumokat közzétegyék az oldalon.

Kérdésre válaszolva, hangsúlyozta, hogy a jogi követelményeket messzemenőkig tiszteletben kívánják tartani, ezért a beérkező dokumentumokat átvizsgálják a titoksértés és más jogsértések elkerülése céljából.

Hozzátette azt is, hogy a szakértői csapat a közzététel előtt meg fog győződni az iratok hitelességéről és valódiságáról is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek