Hang nélküli beszélgetést ígérnek a tudósok
Gondoljunk csak bele milyen furcsa, ugyanakkor békés lenne, ha a körülöttünk levő emberek egyetlen hang kiadása nélkül társalognának mobiltelefonjaikon.
Dátum: 2005-04-13 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:17.553478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy katonai kutatásnak köszönhetően akár el is jöhet ez a társadalmi nirvána. A DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutató ügynöksége egy beszédkódolási tervezeten dolgozik, melynek célja a mikrofonok nem akusztikus szenzorokkal való felváltása, ami a beszédet a hang helyett a beszélő ideg és izom tevékenysége alapján ismeri fel.
Az egyik rendszer - amit Rick Brown, a Worcester Politechnikai Intézet munkatársa fejlesztett ki - egy a nyak körül viselt érzékelőn, úgynevezett TERC-en (az angol rövidítés fordítása alapján "hangolt elektromágneses rezonátor gallér") alapul. A mágneses rezonancia leképezéshez (MRI) kifejlesztett érzékelési technikák alkalmazásával a gallér észleli a hangszálak mozgásában bekövetkező változásokat, és lehetővé teszi, hogy a beszéd hangos háttérzajok esetén is tisztán hallható legyen.
A DARPA egy másik megközelítést is vizsgál, amit először a NASA Ames laboratóriuma fejlesztett ki. Ez a módszer elektródákat, úgynevezett elektromiográfos érzékelőket helyez el a nyakon, ami a beszéd közbeni impedancia változásokat érzékeli. Egy neurális hálózat dolgozza fel az adatokat és azonosítja a szavak motívumait. Az érzékelő képes a szubvokális vagy a néma beszéd észlelésére is. A beszéd motívumokat egy számítógépes hanggenerátorhoz továbbítja, ami újraalkotja a beszélő szavait.
Talán nem túl nehéz kitalálni, hogy a DARPA célja a titkos katonai küldetések elősegítése, a zajos járművekben történő kommunikáció jobbá tétele, valamint a víz alatt dolgozó egységek kommunikációjának elősegítése. Egy nap azonban a civilek is használhatják a rendszer finomított változatát a zajos környezetekben, sőt lehetővé teheti a telefonálást olyan helyeken, ahol nem nézik jó szemmel a hangos beszélgetéseket, mint például egy mozi vagy egy könyvtár. A TERC prototípusa már elkészült, az elektromiográfos prototípusra azonban várhatóan csak 2008-ban lehet számítani.
sg.hu - fideszfrakcio.hu