Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mérgelődő - BKV-razzia

Értem én, hogy a BKV bevétel- és tekintélynövelő razziája a vállalat társadalmi megítélésének fejlődéstörténetében mérföldkőnek számító esemény, ám azzal, hogy nem különösebben iskolázott ellenőrök mellé iszonyú bunkó biztonsági embereket állítanak, vajmi kevés presztízsnövekedést jelent.


Dátum: 2005-04-13 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:19.144354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mutassad a jegyed, vazzeg!" és a sajtónyilvánosságnak mutogatott néhány, már akár két mondatot elmondani képes jegyellenőr nyilván kelthet olyan képzeteket, hogy Aba Botond hadserege kultúrattasékból, álruhás protokollszakértőkből és meg nem értett performance-művészekből áll, de az a baj, hogy az egész razzia kezd egy Mostar-külsői kocsmai verekedéshez hasonlítani.

Jómagam a törvény- és utazási szabályzatot tisztelő utazóközönség tagja vagyok. Jó ideje nem kunyerálok általános iskolás unokaöcsémtől matricákat a hamis diákigazolványomra, nem taszigálom, és nem küldöm el az anyjukba az ellenőröket, igyekszem nagyon udvarias lenni a biztonsági emberekkel, hogy még véletlenül se vívjam ki a haragjukat, nagyon régóta nem teszek panaszt a járatsűrűségre, a szerelvények tisztaságára, a hajléktalanokra, a reggeli tumultusra a Délinél. Az már régen eszembe sem jut, hogy hol vannak az ellenőrök és szimpatikus kísérőik, amikor például a fradista kemény mag megszállja a metrókocsikat, hol vannak a biztonságiak, amikor részegek hányják össze az üléseket, és kigyúrt csávók zsebelik ki a kismamákat. Én csak megveszem - szigorúan ötödikéig! - a havi bérletemet, és befogom a pofám.

Ma reggel, Tisztelt Bíróság, tényleg nem mutattam meg felszólításra - nem kérésre! -, a bérletemet, mert épp indult a Batyiról a HÉV - már be is mondták -, és futásra emlékeztető mozdulataimmal valóban arra az alapos gyanúra adhattam okot, hogy jegy nélkül szándékozom felszállni a BKV által működtetett világszínvonalú és a 21. század technikai vívmányainak megfelelő vasúti szerelvényre, tehát tulajdonképpen én vagyok a hibás, és valóban fegyelmezetlen utazóközönség vagyok, mert gondoltam, hogy a Délinél már megmutattam egyszer, akkor most miért kell már megint, tehát tulajdonképpen megérdemlem a büntetést, de azért szeretném megérdeklődni a BKV közönségszolgálatától, hogy a nyolc általánost sem végzett szekuritis ember szolgáltatása: letegezés "Álljá meg, vazze!" felkiáltásokkal, lökdösés két kézzel üvöltözés kíséretében benne van a havi bérletért elkért 5950 Ft-ban, vagy ezért külön kell fizetni?

Szücs Balázs jegyzete

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek