Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törőcsik, Schwajda: Nem

Nem láthatja a szegedi közönség Törőcsik Marival és Gregor Józseffel a főszerepben a Hegedűs a háztetőn című musicalt, ugyanis a produkció rendezője, Schwajda György (vélhetően Székhelyi József direktor elhíresült kijelentése miatt) visszalépett, és követte őt Törőcsik is. Gregor úgy döntött, hogy az új helyzetben is eljátssza Tevje szerepét.


Dátum: 2005-04-13 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:19.783227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A színházi évad legnagyobb érdeklődéssel várt előadása volt a Hegedűs a háztetőn című musical. Az eredeti tervek szerint tavaly ősszel két Kossuth-díjas, népszerű művész, Gregor József és Törőcsik Mari főszereplésével, Schwajda György rendezésében mutatták volna be a világsikerű darabot.

Tulajdonképpen ugyanazt a produkciót újították volna fel szegedi szereplőkkel, ami néhány éve a Szolnoki Szigligeti Színházban hatalmas sikert aratott. Az őszi bemutató Gregor József gyomorműtétje miatt elmaradt, a premiert május végére halasztották. Schwajda György azonban nemrégiben visszalépett. Információink szerint a drámaíró-rendező Székhelyi József színigazgató Orbán Viktorra vonatkoztatott elhíresült mondata miatt nem kíván Szegeden dolgozni. Erről őt is szerettük volna megkérdezni, de nem sikerült utolérnünk.

- Schwajda György küldött nekem egy faxot, abban közölte: visszalép. Miután nem kaptam felhatalmazást tőle, ezért nem tehetem közzé a fax tartalmát. Azóta telefonon is egyeztettünk, és abban maradtunk: ugyanazon a dramaturgiai alapvetésen, amit ő Szolnokon kitalált, Bal József rendezi meg Szegeden a musicalt. A díszlet és a jelmez is minimális változtatásokkal ugyanaz marad - mondta Székhelyi József, aki azt is közölte: nem kíván politikai csatározásokban részt venni. Mint fogalmazott: eddig sem engedte a politikát a színházba.

Időközben Törőcsik Mari is lemondta szegedi vendégszereplését. - Schwajda György színésze voltam tíz éven keresztül. Amikor elvállaltam a szegedi előadás-sorozatot, úgy volt, hogy a múlt év őszén tartjuk a bemutatót, amikorra szabaddá tettem magam. Most azonban próbálok a Nemzeti Színházban, rengeteg feladatom van, paralel kellett volna Szegeden is próbálnom. Csak Schwajda György miatt nem léptem vissza eddig, mert úgy éreztem, neki nem mondhatok nemet. Mivel azonban nem ő rendezi a produkciót, nem vállalom a vendégszereplést. Beszéltem erről a szegedi tagozatvezetővel, Bal Józseffel, aki megértette és elfogadta a döntésemet - mondta tegnap megkeresésünkre a Nemzet Színésze. Törőcsik Mari szerint visszalépésének nincs köze a politikához.

Törőcsik helyett Vajda Júlia operaénekes lesz Gregor József új partnere Golde szerepében. Kossuth-díjas basszistánk erről tegnap állapodott meg Székhelyi József igazgatóval.

Forrás: www.delmagyar.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek