A vízlépcső túl nagy álom?
A bokrosi vízlépcső megépítéséért lobbiznak a csongrádi városvezetők, akik szerint indokolt lenne felvenni a készülő Nemzeti fejlesztési tervbe az egyszer már megálmodott, több tízmilliárdos beruházást. Új munkahelyeket, a térség öntözővízkészletének megsokszorozódását és alternatív energiaforrást remélnek a duzzasztó megvalósulásától. A szaktárca viszont nem tartja támogatásra érdemesnek az ötletet.
Dátum: 2005-04-13 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:20.103026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harminc év után ismét a politika napirendjére került a bokrosi vízlépcső megépítésének terve. A hetvenes évek derekán megfogalmazódott szakmai igényből és a beharangozott gazdasági háttérből csak egy, a leendő létesítményhez vezető aszfaltút és a bokrosi körgát megépítésére futotta. Most - a kidolgozás alatt álló Nemzeti fejlesztési terv (NFT) előkészületeinél - ismét felvetődött a csongrádiakban, hogy több uniós irányelvnek is megfelelne egy duzzasztómű létesítése.
- Környezetvédelmi, vidékfejlesztési szempontból indokolt lenne a múlt rendszerben megszületett elképzelés aktualizálása, hiszen a beruházás jól illeszkedne a munkahelyteremtést és -megőrzést segítő projektek sorába, továbbá előrelépést és biztonságot jelentene számos területen - érvelt a vízlépcső megépítése mellett Gyovai Gáspár alpolgármester. Csongrád bokrosi városrészének képviselője elmondta, először tavaly vetődött fel a helyi jobboldali erők konzultációján a duzzasztó megvalósításának gondolata, azóta minden szinten megpróbálnak megnyerni valakit az ügy mellé. Az alpolgármester szerint felettese, Bedő Tamás nem jól fogalmazott azon a nagyréti lakossági fórumon, ahol a 2010-es évek végére jósolta a megépülést, hiszen a közös cél az lenne, hogy az EU 2007-től 2012-ig tartó költségvetési ciklusának második felére kézzel fogható közelségbe kerüljön a vízlépcső kivitelezésének startja. A térség országgyűlési képviselője nemrégiben be is adott egy, a bokrosi duzzasztó építését szorgalmazó fejlesztési javaslatot, de az NFT előkészítői nem méltatták válaszra Vincze Lászlót.
- Nyomós érvek szólnak mellette, de szerintem a lobbierőn múlik majd a kezdeményezés sorsa - fogalmazott lapunknak Becsey Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselője.
- Fontos lenne egy gazdasági fenntarthatósági tanulmány készítése, ekkora léptékű projektnél ez elengedhetetlen. Ha az állam nem áll elő a Tisza magyarországi szakaszát érintő fejlesztési programmal, csupán a strukturális alapokból remélhetne támogatást a vízlépcső terve, ez ritkán éri el az összköltség ötven százalékát.
Az Atikövizig csongrádi szakaszmérnökségének vezetője, Ördögh József úgy vélte, árvízvédelmi jelentősége nem lenne, de a turizmus, az öntözőhálózat, a tiszai átkelés kérdésében mindenféleképpen megoldást jelente a több tízmilliárdos beruházás, amely a híresztelésekkel ellentétben nem károsítaná a természetet.
- Hiányzik ez a láncszem a Tiszán, ezért mi számolunk a duzzasztó megépülésével - nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester szerint az elképzelést fontos lenne szerepeltetni az NFT-ben. Éppen ezért Csongrád első embere vállalta, hogy ahová csak lehet, eljuttatja javaslatát.
- Abszolút nem szerepel a terveink között - reagált a csongrádiak felvetésére Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékese.
A politikai államtitkár a lap érdeklődésére kifejtette: a szaktárca az olcsóbb megvalósítás és kevésbé természetkárosító hatások miatt a nap-, a szél-, a bio- és a termálenergiát is előrébb sorolja az alternatív energiaforrások között. A többi érvet sem tartja elég nyomósnak ahhoz, hogy a következő, 2013 utánra vonatkozó Nemzeti fejlesztési tervben szerepeljen a harmadik tiszai vízlépcső.
Forrás:Délmagyarország
fideszfrakcio.hu