Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmentették a kelet-timori rendőrfőkapitányt

Az indonéziai emberi jogi bíróság felmentette Timbul Silaen tábornokot, a volt kelet-timori rendőrfőkapitányt és öt másik katonai vezetőt azon vád alól, hogy az 1999-es népszavazás során történt vérengzésért személyes felelősséggel tartoznak.


Dátum: 2002-08-15 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:24.090003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bírók ítéletei szerint a bűnösség tényállását nem sikerült az ügyészeknek bizonyítékokkal alátámasztaniuk, ezért a vádlottakat minden vádpontban ártatlannak nyilvánították. A Silaen-perben az ítélethirdetéskor a vádlott családtagjai és rendőrkollégái megkönnyebbülésükben üdvrivalgásban törtek ki.

A helyi emberi jogi szervezetek felháborodásuknak adtak hangot, mivel meggyőződésük szerint Silaen emberiség elleni bűntettet követett el. A vád 10 és fél éves börtönbüntetést kért a rendőrfőnökre, azzal indokolva a büntetés szigorát, hogy hatáskörénél fogva Silaennak meg kellett volna akadályoznia, hogy az indonézbarát milíciák számos településen lemészároljanak több száz helyi lakost.

Egy másik bírósági teremben Silaen perével párhuzamosan szintén felmentettek öt katonai vezetőt is. A fejleményekkel a nemzetközi nyomásra megindult persorozatban a vád alá helyezett 18 katona, rendőr, milicista, illetve polgári tisztségviselő ügyében eddig három ítélet született. Emberiség elleni bűntett elkövetésében bűnösnek találták, és háromévi szabadságvesztésre ítélték Abilio José Osorio Soares tábornokot, Kelet-Timor volt kormányzóját.

Az Indonéziához tartozó Kelet-Timoron a függetlenségről 1999-ben rendezett népszavazás után az indonéz hadsereg támogatását élvező milíciák közel ezer embert mészároltak le, a kegyetlenkedések elől pedig mintegy 250 ezer ember menekült át az indonéz fennhatóság alatt maradt Nyugat-Timorra. A vérengzéseknek az ENSZ beavatkozása vetett véget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek