A 3-as metróra is kiterjesztik a szigorított ellenőrzést
A 2-es után csütörtökön a 3-as metrón is megkezdik a szigorított bejárati jegyellenőrzést, amelyet a chipkártyás jegyrendszer jövő évi bevezetéséig fenntartanak - nyilatkozta Lucza Mihály, a BKV Rt. főosztályvezetője az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2005-04-13 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:21.631521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sikeres az egy hete bevezetett jegyellenőrzési gyakorlat. Komolyabb atrocitás sehol nem történt. Az ellenőrök és a munkájukat segítő biztonsági őrök rendezték az esetenként jelentkező problémákat. Kulturáltan eltanácsolták az utazástól azokat, akik felszólításukra sem vettek jegyet - mondta. A főosztályvezető szerint a szigorított ellenőrzés nem idézett elő tumultusokat a metróbejáratoknál, mivel az utasok többsége időben előkészítette jegyét, bérletét. Kisebb torlódások akkor keletkeztek, amikor több olyan személy jelent meg a bejáratnál, akiknek nem volt jegye. A biztonsági szolgálat közreműködésével őket kizárták az utazásból - tette hozzá. Közölte: a napi pluszbevételekből, amelyek esetenként elérték a 8 millió forintot is, bőven biztosíthatják az ellenőrzéssel összefüggő pluszkiadásokat.
A sikeres szigorított ellenőrzést a chipkártyás jegyrendszer bevezetéséig váltakozó helyszíneken, de folyamatosan fenntartják a metrókban, s rövidesen kiterjesztik azt a felszíni járművekre is - mondta. A főosztályvezető szerint azért most és nem korábban vezették be a metróbejárati ellenőrzést, mivel a "technológiai váltás" feltételei most teremtődtek meg. Hozzátette: "egy újításnál" pedig soha nem az a kérdés, hogy azt eddig miért nem alkalmazták.
MTI - fideszfrakcio.hu