Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pakisztánban tárgyal a terrorizmusról Rumsfeld

A terrorizmus elleni küzdelemről, a kétoldalú kapcsolatokról és a térség helyzetéről tárgyalt Pakisztán elnökével az amerikai védelmi miniszter szerdán, Iszlámábádban.


Dátum: 2005-04-14 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:24.071866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy pakisztáni kormányközlemény szerint Donald Rumsfeld a Pervez Musarraf tábornokkal tartott találkozón megerősítette, hogy az Egyesült Államok fokozza katonai segítségnyújtását. Musarraf megköszönte, hogy 15 évi eladási tilalom után Washington ismét hajlandó F-16-os vadászgépeket eladni Pakisztánnak. A találkozón az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is terítékre került, amint azt Rumsfeld előre jelezte, de részleteket nem tudni. Amióta Iszlámábád Washington szövetségesévé vált a terrorizmussal szemben, a 2001. szeptember 11-i merényletek után, a pakisztáni hatóságok mintegy hétszáz feltételezett terroristát tartóztattak le.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek