A 3-as metróra is kiterjesztik a szigorított ellenőrzést
A 2-es után csütörtökön a 3-as metrón is megkezdik a szigorított bejárati jegyellenőrzést, amelyet a chipkártyás jegyrendszer jövő évi bevezetéséig fenntartanak - nyilatkozta Lucza Mihály, a BKV Rt. főosztályvezetője az MTI-nek.
Dátum: 2005-04-14 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:25.254978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sikeres az egy hete bevezetett jegyellenőrzési gyakorlat. Komolyabb atrocitás sehol nem történt. Az ellenőrök és a munkájukat segítő biztonsági őrök rendezték az esetenként jelentkező problémákat. Kulturáltan eltanácsolták az utazástól azokat, akik felszólításukra sem vettek jegyet - mondta.
A napi pluszbevételekből, amelyek esetenként elérték a nyolcmillió forintot is, bőven biztosíthatják az ellenőrzéssel összefüggő pluszkiadásokat - mondta.
A sikeres szigorított ellenőrzést a chipkártyás jegyrendszer bevezetéséig váltakozó helyszíneken, de folyamatosan fenntartják a metrókban, s rövidesen kiterjesztik azt a felszíni járművekre is - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu