Az Egyesült Államok nyáron dönt az iráni atomprogram kezeléséről
Az Egyesült Államok nyáron dönt arról, hogy az iráni atomprogram ügyében képviseljen-e keményebb álláspontot a Biztonsági Tanácsban.
Dátum: 2005-04-14 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:26.716847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről az amerikai külügyminiszter beszélt egy amerikai lapban. Condoleeza Rice elmondta: remélik, hogy az Európai Unió és Irán közötti megbeszélések eredményesek lesznek, és az iráni nukleáris program nem ölt katonai jelleget.
Előzőleg Saron izraeli kormányfő a CNN hírtelevízióban több határozottságra buzdította az amerikai elnököt, mert szerinte Iránt már csak hónapok választják el attól, hogy nukleáris fegyvereket tudjon előállítani.
radio.hu - fideszfrakcio.hu