Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács László nem tartja be a biztosok függetlenségi szabályait?

Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő a Fidesz-portálnak nyilatkozva az ügyet "rendkívül kellemetlennek nevezte", amely "erkölcsi, etikai és összeférhetetlenségi kételyeket" támaszt.


Dátum: 2005-04-14 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:32.528461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztériumban kapott ideiglenesen irodát a magyar uniós biztos, és a minisztérium autóját használja az Európai Bizottság adóügyi biztosa - adta hírül az Index internetes hírportál szerdán.

Félreeső tanácsterem

Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa az Index megkeresésére tagadta, hogy irodát tartana fenn a Külügyminisztériumban. "Egy senki által nem használt tanácstermet vehetek igénybe néha, ha Magyarországon vagyok - mondta Kovács megjegyezve, hogy erre azért van szükség, mert az Európai Bizottság magyarországi képviseletén lévő irodája pillanatnyilag olyan, mint egy raktárhelyiség - mondta. Kovács az Index azon felvetésére, hogy valaki a titkárnőjeként mutatkozott be telefonon, azt mondta, nincs titkársága a külügyben, és az, aki felvette a telefont, tizenöt méterre ül a kihasználatlan tanácsteremtől, az egyik helyettes államtitkárságon. Kovács azt is elmondta, hogy a tanácsteremben egy telefon és egy számítógép van, de a telefont egyáltalán nem használja, mert "mobilozik", a számítógépen pedig elektronikus leveleket szokott fogadni. Arra a kérdésre, hogy miért használja a magyar külügy Saabját, azt felelte, hogy amikor az Európai Bizottság nem tud neki járművet biztosítani, akkor egy-egy alkalommal "udvariasságból" a külügyi tárca ad neki gépjárművet, de bármelyik tagállam EU-biztosa is számíthat hasonló segítségre. "Csak amíg én sofőr nélkül kapok autót, tehát csak elhozom a kulcsot, addig például a lengyel biztos sofőrt is kap" - mondta az egykori külügyminiszter.

Nincs rendben

"Nyilvánvalóan nincs rendben" - nyilatkozta az Index megkeresésére Alexander Stubb, az Európai Parlament néppárti frakciójának finn tagja, aki az EU-bürokraták hivatali költéseit vizsgálja. Stubb a részletek ismerete nélkül nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyről, mindenesetre megerősítette, hogy az EU alapszerződései megkövetelik a biztosoktól a delegáló államok kormányától való teljes függetlenséget.

Rendkívül kellemetlen

Az ügy kapcsán Glattfelder Béla, a Fidesz európai parlamenti képviselője nyilatkozott a Fidesz-portálnak. Kérdésünkre válaszolva "újabb kínos ügynek" nevezte a Kovács László személyévek kapcsolatos híreket, ami a néppárti magyar delegáció tagja szerint "nekünk, magyaroknak az Európai Parlamentben rendkívül kellemetlen, hiszen a különböző híradások szerint úgy tűnik, hogy Kovács László megsértette az európai biztosok függetlenségére vonatkozó szabályokat", és - tette hozzá - ennek következtében a vele szemben felmerült szakmai kételyek után "most már erkölcsi, etikai és összeférhetetlenségi kételyek is felmerülnek". A képviselő úgy fogalmazott, hogy az eset árt Magyarország jóhírének, és jeletnősen csökkenti Kovács László lehetőségeit arra, hogy a magyar érdekeket hatékonyan érvényesíthesse az Európai Bizottságban.

A Fidelitas képviselői a külügyminiszterhez fordulnak

A Fidelitas Országos Elnöksége közleményében idézi az Európai Közösségről szóló szerződés 213. cikkelyének (2) paragrafusát, amely szerint "A Bizottság tagjai feladataik ellátása során teljes mértékbenfüggetlenek, és a Közösség általános érdekében járnak el. Feladataik ellátása közben nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat kormányoktól vagy más szervektől. Tartózkodnak a feladataikkal összeegyeztethetetlen cselekedetektől. Valamennyi tagállam vállalja, hogy tiszteletben tartja ezt az elvet, és nem kísérli meg a Bizottság tagjainak befolyásolását feladataikellátása során."Az eset kapcsán a Fidelitas országgyűlési képviselői írásbeli kérdést nyújtanak be a külügyminiszterhez. "Sajnáljuk, hogy Kovács László a négy és félmillióforintos (18106 eurós) havi illetménye mellett arra szorul, hogy Budapesten a Magyar Köztársaság Kormánya - az adófizetők pénzén - biztosítson neki szolgálati autót és irodát" - áll a közleményben.

Forrás (kép és szöveg): Fidesz Webszerkesztőség, 2005. április 13.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek