Fidesz-konferencia Hódmezővásárhelyen
A helyhatóságok helyzetéről, valamint az uniós pályázatokról tartott konferenciát szerdán délután a vásárhelyi városháza dísztermében a Fidesz-MPSZ önkormányzati tagozata.
Dátum: 2005-04-14 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:34.622392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városban jelenleg 2800 közalkalmazott dolgozik. Ha jövőre sem kapjuk meg az ígért fedezetet a bérekre, az önkormányzati rendszer ennyi embert nem tud eltartani - mondta köszöntőjében Lázár János vásárhelyi polgármester. Kaposvári kollégája, a párt önkormányzati tagozatának elnöke, Szita Károly elmondta: a kormány idei költségvetése faluromboló és elbocsátó, az alulfinanszírozás miatt a települések kénytelenek áruba bocsátani maradék vagyonukat.
Nógrádi Zoltán, a párt megyei elnöke, Mórahalom polgármestere elmondta, szerinte az uniós források elosztása nem megfelelő. - Sajnálatos, hogy egyes régiók, ágazatok sokkal több forráshoz jutnak, mint mások. Ebben közrejátszik a pártpolitika is - tette hozzá Nógrádi Zoltán, aki a párt parlamenti frakciójában az uniós források felhasználását ellenőrző munkacsoportot vezeti.
delmagyar.hu - fideszfrakcio.hu