Suchman az MSZP vezetését bírálja: "A politikát nem néhány embert csinálja"
Az MSZP vezetése nem indította el időben a köztársaságielnök-jelölési folyamatot, a tagság ezért magától javasolta jelöltnek Szili Katalint - mondta csütörtökön Makón Suchman Tamás szocialista politikus.
Dátum: 2005-04-14 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:35.229664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem indította el a pártvezetés a jelölési folyamatot, elkésett. A tagság magától azt mondta: lesz egy köztársaságielnök-választás, nekünk nagyon tetszik ez a Kati, javasoljuk" - jelentette ki sajtótájékoztatóján az MSZP országgyűlési képviselője, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb politikai erőt képviselő magyarország párt a szavazások és állásfoglalások alapján azt szeretné, ha az Országgyűlés Szili Katalint választaná meg a Magyar Köztársaság elnökének. Megjegyezte, hogy a politikát nem néhány ember csinálja.
"Végre ez a váltás is bekövetkezett, a rendszerváltás legfontosabb eleme" - mondta az államtitkár.
"Azt gondoljuk, megint úgy kell lenni, hogy Kis Jánosnál összeülünk néhányan, s eldöntjük, hogy lesz? Nem így kell élni" - szögezte le Suchman Tamás. Szorgalmazta, hogy "térjünk vissza a görög demokráciához, hogy ha már az európai demokráciákat az urak nem ismerik".
MTI - fideszfrakcio.hu