Ne a kormány döntsön Európa kulturális fővárosáról
Aggodalomra ad okot az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kezelése - közölte Halász János fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Debrecenben.
Dátum: 2005-04-14 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:40.091309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Komoly aggodalomra ad okot, ahogy a minisztérium az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot kezeli - jelentette ki sajtótájékoztatón az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának alelnöke annak kapcsán, hogy kezdeményezésére a napokban a parlamenti szakbizottság a témában meghallgatta a szaktárca illetékeseit és az érintett városok képviselőit. Kifogásolta többek között a kiválasztás módjával kapcsolatos kormányzati magatartást, azt, hogy a kormány akarja kijelölni azt az egyetlen magyar várost, amely 2010-ben egy németországi várossal Európa Kulturális Fővárosa lehet. Ez aggályos, mert egyrészt a szocialisták politikai ízű döntéseket szoktak hozni, másrészt, mert nem mérlegelik, ha több értékes pályázat születik, azt Brüsszelben kell megmérni, nem Magyarországon - mondta. Példaként hozta fel Németországot, amely két várost jelöl Brüsszelnek, s korábbról Írországot, amely ugyancsak két várost jelölt, s Brüsszel választott, ahol erre megfelelő bizottság van.
Kifogásolta azt is, hogy bár a brüsszeli előírások szerint 2006 őszéig lehet dönteni, a kormány már ebben az évben döntést akar hozni, holott a következő kormány utolsó évében lehet egy magyar város a kulturális főváros. Halász János szerint a következő kulturális kormányzat tevékenysége egyik alappillérének kell tekintse a pályázatot, s kultúrpolitikájával a címet elnyert és a többi pályázó várost is támogatnia kell azon ritka időszakban, amikor épp e pályázati lehetőség nyomán a városok a kultúra mentén gondolhatják át a következő évek általános fejlesztési irányait. Újra a titkosság szele lengi be a pályázat bírálatát - utalt az ellenzéki politikus arra, hogy eddig kérése ellenére sem juthatott hozzá az első fordulós pályázatok bírálati anyagához.
MTI - fideszfrakcio.hu