A Pápa hazalátogat
II. János Pál a castelgandolfói nyári rezidenciáján elhangzott Úrangyala imádságában a Szent Szűz kegyelmébe ajánlotta a népek sorsát, illetve a pénteken kezdődő lengyelországi látogatását. A katolikus egyházfő egy nappal utazása előtt utalt a több európai országot sújtó árvízre, amelynek károsultjait együttérzéséről biztosította.
Dátum: 2002-08-15 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:26.468105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pápa kilencedik lengyelországi látogatásával kapcsolatban vatikáni megfigyelők megállapítják: a rendkívül fárasztó és kockázatos kanadai, guatemalai és mexikói út után a pápa most viszonylag kevésbé megterhelő programon vesz részt. Ezúttal csak Krakkót és környékét keresi fel, azt a várost, amelyben életének negyven esztendejét töltötte el, tizennyolc éves korától 58 éves koráig. Papi pályafutásának jelentős része kötődik Krakkóhoz, amelynek - pápává választásig - érseke volt.
A négy nap során három nagy misét celebrál. Szombat reggel a város központjától tizenkét kilométerre fekvő Lagiewskiben felszenteli az Isteni Irgalmasság új szentélyét, amely annak a kolostornak a szomszédságában található, ahol egykor Maria Faustina Kowalska nővér élt. Az apácát a katolikus egyházfő 1993-ban boldoggá, 2000 áprilisában pedig szentté avatta. Faustina nővér 1905-ben született Lengyelországban, majd húszévesen, 1925-ben belépett az Isteni Irgalmasság Asszonyáról elnevezett kongregációba. Harminchárom éves korában, 1938-ban halt meg tuberkulózisban. Amikor Karol Wojtyla krakkói püspök lett, személyesen vette kezébe a nővér által továbbított isteni irgalmasság egyházi kezelését. Az isteni irgalmasság témája áll a középpontjában annak a szertartásnak is, amelynek során vasárnap reggel II. János Pál a krakkói Blonie parkban négy lengyelt avat boldoggá. A pápa 1979-ben, első lengyelországi látogatása idején ugyanezen a helyen kétmillió hívővel találkozott, akik a szervezők szerint most még többen lesznek. A pápa misét mutat be a Krakkótól délnyugatra fekvő Kalwaria Zebrzydowskában is, amelynek kolostora most ünnepli fennállásának 400. évfordulóját. A kolostor az egyik legjelentősebb lengyelországi zarándokhely, a Mária-kultusz egyik központja. A XVII. század elején a Zebrzydowski család alapította. Az obszerváns ferencesek kolostorával egyidejűleg építették a híres kálváriát is, amelynek stációi a jeruzsálemi szent helyekre emlékeztetnek. Ez a hely különösen közel áll a pápa szívéhez, gyermekkorában gyakran elzarándokolt oda apjával. A program jellege tehát arról tanúskodik, hogy ez az út II. János Pál személyes emlékeit is felidézni hivatott. Felkeresi majd szülei sírját, ahol imádkozni fog. Kalwaria Zebrzydowskából helikopter viszi majd Krakkóba - ahonnan visszautazik Rómába -, de a pilóta várhatóan egy kis kitérőt tesz, hogy az egyházfő a magasból vethessen pillantást szülővárosára, Wadowicére.
MTI - fidesz.hu