Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak módjával alkalmazhatók Szilire a Fidesz szempontjai

"Azok a szempontok, amiket mi megjelöltünk az elnökségi ülésen, azok csak - mondjuk így - módjával alkalmazhatók Szili Katalinra" - mutatott rá Áder János csütörtökön Magyar Rádió Háttér című műsorában. A továbbiakban elzárkózott attól, hogy az eddig megnevezett jelöltekről nyilatkozzon, bár Bihari Mihály alkotmánybíróról, aki most épp nem szerepel az MSZP kongresszusa elé kerülő jelöltek között, azt mondta: "azoknak a feltételeknek, amiket mi meghatároztunk, ő például biztos, hogy megfelel".


Dátum: 2005-04-14 20:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:47.380069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Viszonylag kényelmes helyzetben van az ellenzék, hiszen a koalíciónak kell jelölni és aztán a négy pártnak majd szavazni június elején. Egyrészt önök hosszú idő után megszólaltak és egy új javaslattal álltak elő ebben az ügyben, másrészt pedig Lendvai Ildikó erre már a Magyar Távirati Irodának reagált is. Azt kifogásolja az MSZP frakcióvezetője, hogy önök, miközben ilyen szimpátiaszavazást tartanak, soha nem javasolták vagy támogatták az MSZP közvetlen elnökválasztási gondolatát, hiszen az MSZP ezt már 1990 óta melegen tartja, tehát azt, hogy közvetlenül a nép válassza meg az államfőt. Akkor mi értelme ennek a szimpátiaszavazásnak?

Azért van erre szükség a megítélésünk szerint, mert olyan fejleményeket láthattunk az elmúlt három hétben, hiszen nem most, ma és az elmúlt napokban vált központi kérdéssé a köztársaságielnök-jelölés kérdése, hanem ez hetek óta az érdeklődés középpontjában van. Nem is a köztársaságielnök-jelölés, hanem a két koalíciós párt közötti viaskodás, üzengetés, fenyegetőzés, hangos szóváltás jellemezte a köztársaságielnök-jelölés eddigi folyamatát, és még ennek csak a legeslegelejénél tartunk. Ahogy ön mondta, a legkorábban valamikor júniusban dönthet a parlament, addig még több mint másfél hónap van hátra, ha eddig ilyen hőfokon folyt a vita, ki tudja mi lesz itt még. Ez nem volt jellemző eddig a köztársaságielnök-jelölési folyamatra és a köztársasági elnök választását ilyen csatazaj, ilyen viaskodás nem kísérte. Három héten keresztül mi ebben a kérdésben egyáltalán nem szólaltunk meg, bíztunk abban, hogy az európai politikai kultúrához és a korábbi magyar szokásokhoz illő módon kerül sor majd erre a jelölésre, de hát nem ez történt, nem ezt láttuk. És miután tényleg a korábbi szokásjogot a két koalíciós párt, mondhatom így is, hogy fölrúgta, úgy gondoltuk, talán némi segítség elkel nekik. Milyen segítséget lehet adni két egymással vitatkozó koalíciós pártnak? Nyilván, hogyha egy ellenzéki frakció által javasolt jelöltet nevezünk meg, ez nem segítség a számukra, vagy legalábbis ezt nem fogadják segítségként. Ezért úgy gondoltuk, hogy talán egyszerűbb akkor megkérdezni a választópolgárokat, ezért kezdeményeztük ezt a szimpátiaszavazást. Ez valóban, ahogy a nevében is, a megjelölésében is szerepel, egy szimpátiaszavazás, nem ügydöntő, nem népszavazás, ez egy vélemény, amit lehet figyelembe venni és lehet figyelmen kívül hagyni. Ez egy ajánlás, hogy mondjuk a megkérdezettek és a véleménynyilvánításra vállalkozók közül hányan gondolják X-et, Y-t vagy Z-t alkalmasnak köztársasági elnöknek. Úgy gondoltuk, hogy ez talán segíthet abban, hogy egy olyan köztársasági elnököt válasszon ismét az ország, aki egyrészt komoly tekintéllyel rendelkezik országhatáron belül és kívül, komoly szakmai múlt áll mögötte és ez hitelesíti az ő eddigi pályafutását és a jövendőbeli köztársasági elnöki pályáját. Egy olyan integratív személyt, aki valóban felül tud emelkedni pártérdekeken, és aki, ha konfliktushelyzet adódik, akkor egy integráló, kiegyensúlyozó, az alkotmányos szerepéből fakadó kiegyenlítő szerepet tud eljátszani a magyar közjogi rendszerben. Ezért határoztunk meg szempontokat, és ezért nem neveztünk meg jelölteket egyelőre, hanem azt mondtuk, hogy van egy szempontrendszer, aminek szerintünk meg kell felelnie a köztársasági elnöknek, és amikor majd pénteken a frakció dönt arról, hogy kiket javasol erre a listára fölvenni, ott is nyilván ezeket a szempontokat figyelembe vesszük. Utána kíváncsian várjuk, hogy a választópolgárok ezt a kezdeményezést milyen módon fogadják.

Igen, de túl későn jelenik majd meg a nép akarata, május végéig tart ez a szimpátiaszavazás, néhány nap múlva, június 6-án az eredeti menetrend szerint a pártok fognak köztársasági elnököt választani. Lehetetlen az, hogy egy hét áll rendelkezésére a koalíciónak, hogy majd a népakarat alapján fognak egy új nevet a parlament elé terjeszteni. Ezt önök sem gondolhatják!

Nem döntöttünk még arról, hogy milyen időtávon történjen ez, de hogyha mondjuk ez egy hónapon keresztül zajlik, akkor is május közepére, mondjuk május harmadik hetére ennek a szimpátiaszavazásnak az eredménye ismertté válhat, és semmilyen törvényi kötelezettség nincs arra, hogy csupán csak június elején lehessen köztársasági elnököt választani, hiszen ha jól emlékszem, Mádl Ferenc mandátuma valamikor augusztus elején jár le. Tehát június végéig, sőt, akár júliusban is van lehetőség az Országgyűlésnek ilyen döntést meghozni. Sokkal fontosabb szerintem, hogy jó döntést hozzon az Országgyűlés, és egy valóban komoly tekintélynek örvendő, a köztársasági elnöki pozíció méltóságához, tekintélyéhez illő jelöltet találjunk, akit reményeim szerint nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki pártok is jó szívvel támogathatnak.

De mi az oka annak, hogy a Fidesz eddig még nem támogatott egyetlen jelöltet sem nyíltan? Nincs e mögött az, hogy senkit nem akarnak kitenni a biztos vereségnek? Emlékezzen rá, hogy 2000-ben ugyanezt eljátszotta az akkor ellenzékben lévő MSZP és SZDSZ. Mádl Ferenccel szemben senkit nem neveztek meg, hiszen tudták, hogy a harmadik fordulóban az egyszerű többséggel úgyis a kormánypártok megválasztják. Nem ugyanaz a taktika érvényesül most az önök részéről is, ezért nem neveznek meg senkit?

Ennél többről volt szó 2000-ben. Ha jól emlékszem, tán még Kovács László akkori pártelnök is azt mondta, hogy részükről elfogadható Mádl Ferenc jelölése. És így is készültünk, olyannyira így készültünk, hogy maga a köztársasági elnök úr a második fordulóban megjelent a parlament páholyában, hiszen arra számíthatott a korábbi nyilatkozatok alapján, hogy a kétharmados többséget megkapja majd. Nem így történt, mondhatnám azt, hogy a korábbi fogadkozásaik és ígéretük ellenére a szocialisták többsége mégsem támogatta Mádl Ferencet. De jól mutatja a jelenlegi köztársasági elnök elfogadottságát, hogy lényegesen több szavazatot kapott még így is a harmadik fordulóban, mint amennyi a megválasztásához szükséges volt. Titkos a szavazás, tehát nem tudjuk pontosan, hogy ki hogyan szavazott, de azért a számokból világosan látszik, hogy az ellenzék oldaláról is jelentős számú szavazatot kellett, hogy kapjon Mádl Ferenc, különben ez a szám nem jött volna ki. Valóban az a helyzet, amit ön mond, hogy ha túl sok ember neve szerepel, ezek az emberek esetleg nyilatkoznak vagy ezekről az emberekről nyilatkoznak, akkor olyan méltatlan helyzetek alakulhatnak ki, ami a jelölteknek egy nagyon jelentős részét igen kellemetlen helyzetbe hozhatja és akár a megválasztott, majd későbbiekben megválasztott köztársasági elnök számára is rendkívül kellemetlen lehet. Képzelje el, hogy ha mondjuk Szili Katalinból köztársasági elnök lesz azok után, ami itt az elmúlt három hétben történt... Jó indulási lehetőséget jelent ez egy köztársasági elnöknek, hogy a korábbi koalíciós partnere nem túl hízelgő szavakkal méltatta az ő eddigi tevékenységét?

De jó indulást jelentene, és szerintem neki nagyon jólesne, hogyha az ellenzéki pártok kiállnának mellette, de egyetlen Fidesz vezető nem mondta azt, hogy X-t vagy Y-t támogatnák. Mindig azt mondják, hogy baloldali kötődésűt el tudnának képzelni. Ki lenne akkor az, mondjuk Szili Katalin?

Nem mondtunk nevet, és nem is akarok most sem nevet mondani, várjuk meg ennek a szimpátiaszavazásnak a végeredményét. Azok a szempontok, amiket mi megjelöltünk az elnökségi ülésen, azok csak módjával alkalmazhatók Szili Katalinra. Bihari Mihály esete annyiban egyszerűbb, hogy Bihari Mihályról már egyszer döntött a frakciónk és akkor, amikor őt alkotmánybírónak jelölte a jelölőbizottság, akkor mi annak ellenére, hogy Bihari Mihály szocialista parlamenti képviselő volt, az ő szakmai életútját olyannak ítéltük meg, hogy minden további nélkül alkotmánybíróvá jelölhető és alkotmánybíróvá választható, és a Fidesz szavazatai is természetesen hozzájárultak ahhoz, hogy alkotmánybíróvá választottuk Bihari Mihályt. Tehát egyszer már mi a támogatásunkról biztosítottuk, és ahogy figyeltem az elmúlt öt évben Bihari Mihály alkotmánybírói munkáját, valóban, azoknak a feltételeknek, amiket mi meghatároztunk, ő például biztos, hogy megfelel. De várjuk meg ezt a szimpátiaszavazást, és utána látni fogjuk, hogy a véleményt nyilvánító embereknek a többsége ki mellé áll. Ami pedig a szavazást illeti, ez egy titkos szavazás, nyilván előtte lesz frakcióülés, nem is egy, nem is két olyan ülés, ahol erről a kérdésről beszélni fogunk, nyilván lesz egy érdemi vita, hogy milyen személyt vagy személyeket lehet támogatni vagy érdemes támogatni, kik azok, akik megfelelnek az általunk felállított szempontoknak, de ezek után minden képviselő saját maga kell, hogy meghozza döntését, hiszen egyedül fog szavazni és titkos szavazatot ad le, soha nem fog kiderülni, hogy ki hogyan szavazott.

A miniszterelnök radikálisabb lépéseket sürget adóreform-ügyben - most egy kicsit elhalt ez az egész dolog az államfőválasztás körüli hercehurca miatt, de úgy tűnik, hogy az adóreformból vagy nem lesz semmi, vagy ha lesz is, akkor nem az valósul meg, amit a bizottság letett az asztalra, hiszen nem elégedett vele sem Gyurcsány Ferenc, sem az SZDSZ. Mit mond a Fidesz, önök milyen adóreformot valósítanának meg?

Őszintén szólva nem az az érdekes, hogy Gyurcsány Ferenc nem elégedett vele, még az sem érdekes, hogy az SZDSZ nem elégedett vele, hanem, hogy a magyar adófizető polgárok sem lehetnek elégedettek azzal a javaslattal, ami az asztalra került. Mert idézzük fel, hogy mi is történt az elmúlt években, és mi történt januárban. Az elmúlt években minden alkalommal az év első felében januártól szeptemberig ugyanezt a műsort látták a választópolgárok. Kormánypárti képviselők hétről-hétre arról beszéltek, hogy milyen fontos az adócsökkentés, és hogy milyen radikális adócsökkentés várható majd a következő esztendőben. Ez volt 2002-ben, ez volt 2003-ban és 2004-ben is. Az SZDSZ és az MSZP képviselői egymással versengtek, hogy ki tud nagyobb adócsökkentési licitet bemondani. Aztán elérkezett az igazság pillanata 2002 novemberében is, meg 2003 novemberében is, meg 2004 novemberében is, és mi történt? Minden alkalommal adókat emeltek. A mérlege a Medgyessy- és Gyurcsány-kormánynak az elmúlt három parlamenti döntés következtében: hat új adó bevezetése, 33 adóemelés és 17 különböző illetékemelés, aminek a végeredménye a magyar választópolgárok szempontjából és az adófizetők szempontjából eléggé tragikus.

De kétkulcsos lett a személyi jövedelemadó-rendszer.

De ez nem segít a választópolgárokon akkor, amikor a zsebükből több pénz kerül ki. Mert ugye, amit az egyik kezével adott a kormány, azt a másik kezével elvette. Mondjuk így, hogy ez egy szépségflastrom volt, ami azonban nem tudja eltakarni azokat a döntéseket, amiket meghoztak. A dolog lényege az, hogy 550 milliárd forintot vettek ki az emberek zsebéből ezekkel az intézkedésekkel 2004-ben is, és az idei esztendőben is ennyit kivesznek.

A miniszterelnök is elismerte, meg tulajdonképpen a gazdasági miniszter is, nem voltak elégedettek ezekkel a javaslatokkal. Most valami más fog készülni. De ugyanakkor azt önök is tudják, hogy egy ördögi körben van a mindenkori kormányzat, hihetetlenül sok a kiadás és csak akkor lehet a bevételeket csökkenteni, hogyha a kiadást is csökkentik. De erre még egyetlen politikai erő sem szánta rá magát, mert ez már társadalompolitika és nem gazdaságpolitika.

Sok a kiadás, mert a kormány rossz gazdaságpolitikát folytat. Nem kellett volna közel 30 ezer pártkatonával felduzzasztani az állami apparátust, ami a magyar adófizetőknek több mint 100 milliárd forintjába kerül évente. Nem kellett volna utántöltős Gripeneket vásárolni, amire semmi szükség nem volt, és amire a NATO sem kötelezett bennünket, mert ez a magyar adófizetőknek 60 milliárd forintos többletköltséget jelent. Nem kellett volna új irodabútorokat vásárolni 8 milliárd forintért. Nem kellett volna új mobiltelefonokat vásárolni 9 milliárd forintért, és nem kellett volna új gépkocsikat sem vásárolni sok-sok milliárd forintért, és még sorolhatnám ezeket a fölösleges kiadásokat. A "szép" ebben az, hogy mindeközben a Gyurcsány-kormány is, meg a Medgyessy-kormány is az olcsó állam megteremtésének szándékáról beszélt, mondhatnám azt is, hogy inkább csak papolt. Tehát nagyon sok fölösleges kiadás van. A kormány rosszul gazdálkodik, ez az egyik része, felelőtlen, pazarló gazdálkodást folytat. A másik oldalon pedig nem folytat egy olyan növekedésösztönző gazdaságpolitikát, aminek a következtében többlet adóbevételek származnának. Ez a legnagyobb probléma. Megállította, ha úgy tetszik, kikapcsolta, leállította azokat a belső hajtómotorokat, amiket a polgári kormány részben a Széchenyi-terv keretében beindított. Nincs már Széchenyi-terv, nincs otthonteremtési program, a gazdák támogatása is jelentősen visszaesett, hiszen a kedvezményes hiteleket megszüntették, és nemcsak hogy a kedvezményes hiteleket megszüntették, hanem a földalapú támogatást mind a mai napig nem fizették ki, bár erre éppen néhány héttel ezelőtt egy politikai megállapodást is kötöttek a gazdák képviselőivel. Tehát három év alatt nem láthattunk olyan gazdaságpolitikát, ami az állami bevételeket növelné. Ráadásul fantasztikus mennyiségben vettek föl hiteleket az elmúlt időszakban, drámaian megnőtt az államadósság. Miután az országnak romlott a hitelképessége, egyre magasabb kamattal lehet csak ezeket a hiteleket fölvenni, ezért egyre nagyobb a törlesztő-részlet, aminek következtében természetesen egyre kevesebb forrás marad a magyar gazdaság fejlesztésére.

A Fidesz mit csinálna másként, hogyha mondjuk holnaptól önökre lenne mindez bízva?

Nézze, voltunk már ilyen helyzetben, tehát ilyen értelemben azt gondolom, hogy a négy éves teljesítménye a polgári kormánynak hitelesíti mindazt, amit mondunk, hiszen négy év alatt a polgári kormány körülbelül hasonló helyzetben vette át az ország irányítását, de mégiscsak csökkentette az államadósságnak a nemzeti jövedelemhez viszonyított arányát, 60 százalék fölött volt ez 1998-ban, és ezt letornázta négy év kemény munkájával 53,6 százalékra. Volt olyan időszak az Orbán-kormány időszakában, amikor közel 7 százalékos volt a gazdasági növekedés, abban az időszakban, még 2002-ben is Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozó országoknak az élmezőnyébe tartozott, most a gazdasági növekedés vonatkozásában az abszolút utolsók vagyunk, sereghajtók vagyunk, a legeslegutolsók vagyunk a gazdasági növekedés vonatkozásában is. Az inflációt folyamatosan, évről-évre csökkentette az Orbán-kormány. Átvette, ha jól emlékszem 16 százalék fölötti inflációval az országot és átadta a Medgyessy-kormánynak az ország irányítását úgy, hogy már 6 százalék alatt volt az infláció. Ehhez képest először csak stagnált, majd a tavalyi esztendőben emelkedett az infláció. Most szerencsére az év első két hónapjában csökkent, hogy a magas benzinár majd hogyan rendezi át az inflációs várakozásokat és milyen hatása lesz az inflációra, ezt még pontosan persze nem tudjuk. Reméljük, hogy nem lesz tartósan magas a benzinár. Az Orbán-kormány idején beindítottuk a Széchenyi-tervet, beindítottuk az otthonteremtési programot és ezek mind olyan programok voltak, amelyek megmozdították a magántőkét, amelyek kiszámítható gazdaságpolitikát jelentettek a hazai kis- és középvállalkozók számára, és továbbra is jelentős számú külföldi tőke, jelentős mennyiségű külföldi tőke áramlott az országba. Ne feledjük el, hogy a működőtőke megduplázódott négy év alatt a polgári kormány idején. Ha jól emlékszem 17 milliárd euró volt és ez fölment 34 milliárd körülire. Összefoglalva: az Orbán-kormány idején csökkent az infláció, csökkent a munkanélküliség, csökkent az államadósság és sikerült mérsékelni a költségvetési hiányt, ugyanakkor tartósan, a gazdasági recesszió ellenére is, növekedési pályán lehetett tartani az országot. Ehhez képest a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején nő a munkanélküliség, nő az államadósság, a költségvetési hiány most például az első három hónapban már közelíti az 50 százalékát az egész évre tervezettnek, és a működőtőke mondjuk 2003-ban éppen menekült az országból, mert több tőke hagyta el az országot 2003-ban, mint amennyi ide érkezett. Tehát ezek nem túl jó adatok. Hogy a másik kérdésére is visszatérjek: mit javaslunk? Volt a Fidesznek javaslata, ma is ott van a parlament asztalán. Egy munkahelyteremtő, vállalkozásbarát adócsökkentési csomagot állítottunk össze, ennek mondjuk a vállalkozásokra vonatkozó része négy pontból áll, hadd mondjam ezeknek el néhány pontját. Az egyik a társadalombiztosítási járulék 29 százalékról 24 százalékra való csökkentése. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy a polgári kormány idején ez 39 százalék volt és négy év alatt 39 százalékról 29 százalékra csökkentettük. Most azt mondjuk, hogy a hátralevő mintegy egy évben 4 százalékos csökkentést talán meg lehetne valósítani. Az egészségügyi hozzájárulás eltörlése, amit ha jól emlékszem, a Horn-kormány vezetett be. A társasági adónak a mérséklése 16 százalékról 8 százalékra azoknál a kis- és középvállalkozóknál, akiknek az éves árbevétele a 100 millió forintot nem haladja meg. A forrásadónak a 25 százalékról 18 százalékra mérséklése. Ezenkívül úgy gondoljuk, hogy az általános forgalmi adót jelentősen lehetne csökkenteni, hiszen Közép-Kelet-Európában, de Európában is tulajdonképpen az egyik legmagasabb általános forgalmi adó van ma Magyarországon, ezért a 25 százalékos adókulcsot 19 százalékra javasoltuk csökkenteni, a 15 százalékosat pedig 10 százalékra, és harmadik kulcsként meghagynánk az 5 százalékos általános forgalmi adókulcsot is, tehát mi nem változtatnánk meg a három kulcsos jellegét. De ez most ebből a szempontból talán érdektelen. Ami talán lényeges és mindenkit érint, hogy a gáz és a villanyáram áfáját is csökkenteni kellene, mert korábban éppen az elmúlt esztendőkben pont nőtt, és ez nagyon súlyos terhet jelent a lakosságnak, különösen a szegény embereknek. Ezzel szemben én meglehetősen értetlenül fogadom azokat a sajtóhíreket, hogy Draskovics Tibor például pont fordítva, az élelmiszerek áfájának növelésén gondolkodik, hogy 15 százalékról 20 százalékra növeli az élelmiszereknek az általános forgalmi adóját, ami bizony pont a legszegényebb, legelesettebb rétegek számára jelentene komoly problémát.

Önök mit csinálnának a benzinnel és ezzel a hihetetlen magas árral?

Erre is van egy receptünk, és ezt a receptet kipróbáltuk, ez 2000-ben történt. 2000-ben volt egy hasonló olajár-robbanás, aminek a következtében akkor is meglódult a benzinár Magyarországon. A polgári kormány akkor azt csinálta, hogy a jövedéki adót mérsékelte és hozott egy olyan rendelkezést, hogy amennyiben 250 forint fölé megy a benzinár, olyan mértékben csökkenti a benzin jövedéki adóját, hogy a 250 forintnál a benzin ára ne legyen magasabb. Egy hasonló kompenzációs rendszert még tavaly működtetett a Medgyessy-kormány, január elsejétől ezt hatályon kívül helyezték, most semmilyen kompenzációs rendszer nincs, erre a lehetőség megvan, hatályba lehet léptetni.

Forrás: www.radio.hu, 2005. április 15.

Kapcsolódó elemek