Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

The Economist: Jelentéktelenségbe süllyed a visegrádi együttműködés

Jelentéktelenségbe süllyed a négy közép-európai ország visegrádi együttműködése, miután a részt vevő államok az alapvető célokat elérték, és most már több sarkalatos kérdésben inkább széthúznak, semmint összetartanának - írta e heti számában a The Economist.


Dátum: 2005-04-15 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:51.480722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető brit gazdasági-politikai folyóirat pénteken megjelent kiadásának elemzése szerint Közép-Európa korábban azonos volt a Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia alkotta három - majd Csehország ás Szlovákia szétválása után négy - visegrádi országgal, amelyek kölcsönös segítségnyújtási csoporttá alakultak a NATO- és az EU-tagság elérésére.

Miután e célok teljesültek, Visegrád megindult - ha nem is a teljes széthullás, de a jelentéktelenné válás felé.

Kívülállóként a négy országnak együtt kellett működnie annak érdekében, hogy bekerüljenek a két klubba. Most, hogy már bent vannak, több szövetséges és politika közül választhatnak.

Magyarország máris nyílt összeütközésbe került partnereivel, miután megpróbálta Ausztriát és Szlovéniát, "a habsburgi Mitteleuropa egykori két tagját" is behozni a visegrádi csoportba, Eduard Kukan szlovák külügyminiszter azonban ezt azzal verte vissza, hogy szlovák vélemény szerint "a négy jó szám" - áll a The Economist elemzésében.

Ugyancsak feszültséget gerjeszt Lengyelország törekvése a regionális vezető szerepére. Lengyelországnak nagyobb a lakossága és a gazdasága, mint a másik három visegrádi országé együtt, és vezető szerepet játszott az EU-n belül az ukrán fordulat támogatásában, ám nem lelt követőre a csehekben, és különösen nem a magyarokban.

Magyarország inkább Ausztriával együtt a horvát EU-csatlakozási tárgyalások elkezdéséért kezdett lobbizni, és jóllehet ebben kudarcot vallott, a magyar kormány "ráérzett az aktívabb diplomácia ízére". A csehek ugyanakkor arra büszkék, hogy ők alakították az év elején az EU Kubával kapcsolatos politikáját - írta a patinás londoni hetilap.

Nemcsak diplomáciáról van azonban szó; a négy ország gazdaságpolitikájában is törésvonal látszik. Magyarország és Csehország "túlzott derűlátással" viszonylag gazdag, a költséges európai szociális modell támogatására alkalmas országnak tartja magát. Szlovákia és Lengyelország - valószerűbb módon - olyan, viszonylag szegény országnak gondolja magát, amelynek még sokat kell tennie a felzárkózásért.

Beszédesen jelzi emellett a visegrádi együttműködés jobb napjainak elmúltát az is, hogy a négyek egyáltalán nem törekszenek a közös euróövezeti csatlakozásra - írta a pénteki The Economist.

A folyóirat szerint ugyanakkor továbbra is vannak olyan kérdések, amelyekben az új EU-tagoknak össze kellene tartaniuk. Ezek közé tartozik az egységes és alacsony adókulcs megteremtése, a munkaerő szabad áramlása, és a schengeni csatlakozás 2007-re.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek