Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kereszténydemokrata UDC kivonult a Berlusconi-kabinetből

A kereszténydemokrata UDC pénteken kivonult a Berlusconi-kabinetből, de a kormányból kikerülve a parlamentben változatlanul támogatja a jobboldali olasz kormánykoalíciót.


Dátum: 2005-04-15 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:54.108063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UDC országos vezetőségének döntéséről Rocco Buttiglione, a párt elnöke, Európa-ügyi miniszter számolt be pénteken a sajtónak.

Az április elején tartott részleges helyhatósági választások a jobboldali pártok kiütéses vereségét hozták, de Silvio Berlusconi kormányfő ki akarja tölteni mandátumát, nem kíván kockáztatni a 2006-ban esedékes választások előrehozásával. Szövetségesei, főként a kormányfőhelyettes és külügyminiszter Gianfranco Fini vezette Nemzeti Szövetség (AN - a volt újfasiszta párt), illetve az ugyancsak miniszterelnök-helyettes Marco Follini, az UDC titkára egyaránt komolyabb kormányátalakítást kezdeményeztek, de Berlusconi a csütörtök éjszakába nyúlóan megtartott, viharos vitákat és kölcsönös vádaskodásokat hozó egyeztetésen csak egy-két miniszteri tárca tekintetében volt hajlandó engedményekre. Az olasz kormányfő közölte, hogy nem ijed meg a kereszténydemokraták fenyegetéseitől, a választópolgároktól kapta mandátumát, s annak eleget is tesz.

Viszont Fini és Follini is immár bizalmi kérdésnek tekinti a kormányátalakítást és a kormányprogram megújítását, vagyis új kormányt és hozzá új programot követeltek, amely a túlcsorduló közkiadások visszafogását, s egyben a gazdaság újbóli beindítását is ígérné.

Az UDC már napokkal ezelőtt azzal fenyegetőzött, hogy a kormányátalakítás elmaradása esetén kivonja minisztereit a kabinetből. A kereszténydemokrata párt vezetése pénteken a római Minerva szállóban megtartott ülésén támogatásáról biztosította Follini döntését, amely ugyanakkor "hűséges parlamenti támogatást" is ígért Berlusconiéknak, vagyis azt, hogy az UDC nem köt szövetséget a balközép ellenzékkel.

Az UDC kilépése most mindenképpen kormányátalakításra kényszeríti Berlusconit, hiszen Marco Follini miniszterelnök-helyettes és három miniszter (Baccini, Buttiglione és Giovanardi), egy miniszterhelyettes (Tassone), és öt államtitkár-helyettes távozik a kormányból.

A kereszténydemokraták az ígérik, hogy tovább támogatják a jobboldali olasz kormányt, amely így változatlanul kényelmes többséggel rendelkezik a törvényhozás mindkét házában.

Az olasz balközép ellenzék ugyanakkor már jó ideje "Berlusconi utáni" korszakról beszél, s azt hangoztatja, hogy a jobboldali kormánykoalíció bénultsága immár kormányozhatatlanná teszi Olaszországot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek