Diszkriminálják az egyházi iskolákat: a szülők az Alkotmánybírósághoz fordulnak
Alkotmánybírósághoz fordult a Szülői Közösségek Egyesülete a 2005. évi költségvetési törvény egyházi fenntartású intézményekre vonatkozó passzusainak megsemmisítését kérve, mert úgy vélik azok indokolatlanul megkülönböztetik, hátrányos helyzetbe hozzák és ellehetetlenítik az érintett iskolák működését - közölte Hardy F. Gábor elnök pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-04-15 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:54.740145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet a 2005. évi költségvetésről rendelkező 2004. évi CXXXV. tv. egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kéri, mivel szerinte a törvény több paragrafusa alkotmányellenes.
A 2005. évi költségvetési törvény rendelkezései az egyházi fenntartású közoktatási intézményeket indokolatlanul megkülönböztetik, hátrányos helyzetbe hozzák, működésüket anyagilag ellehetetlenítik - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az elnök.
Hozzátette: mindez sérti az alkotmányban megfogalmazott demokratikus jogállamiság elvét, nem fordít különös gondot az oktatás és nevelés teljes skálájára, és nem védelmezi az ifjúság minden csoportjának érdekeit.
"A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van az állam részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges, a szülőket pedig megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák" - fogalmazott Hardy F. Gábor.
Márciusban Semjén Zsolt és Salamon László fideszes, valamint Balsai István független képviselő szintén az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontjuk szerint a 2005. évi költségvetési törvény egyes rendelkezései sértik a vatikáni szerződés bizonyos pontjait, és ezzel diszkriminálják az egyházi intézményeket.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház a vallásszabadság alkotmányos jogából kiindulva hasonló témájú beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz március 23-án.
MTI - fideszfrakcio.hu