Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fischer élő televíziós adásban próbálja tisztázni magát a vízumügyben

Joschka Fischer német külügyminiszter belegyezett abba, hogy április 25-én a televíziós állomások élőben közvetítsék fellépését az úgynevezett vízumügyet vizsgáló parlamenti bizottság előtt. "Fischer külügyminiszter természetesen a bizottság rendelkezésére áll" - közölte pénteken egy szóvivő, miután a kormánypártok és az ellenzék bizottsági képviselői maratoni hosszúságú vita után megállapodtak abban: a német parlamentarizmus történetében először egyenes televíziós közvetítés lesz egy vizsgáló bizottsági ülésről.


Dátum: 2005-04-15 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:35:57.129665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság azt vizsgálja, hogy az elmúlt években a Fischer vezette külügyminisztérium liberális vízumpolitikájával esetleg kétes elemek, bűnözők előtt is megnyitotta a Kelet-Európából Németországba, illetve a schengeni térségbe vezető utat. Az ellenzék szerint különösen Kijevben osztogatták nagyvonalúan a német vízumokat, megkönnyítve a munkára áhítozók, vagy a prostitúcióra kényszerített nők bejövetelét Németországba. Az ukránok egy része aztán tovább állt, sokan választották végcélnak Portugáliát.

Az ellenzék a vízumügyön keresztül még a május 22-ei észak-rajna-vesztfáliai választás előtt meg akarja szorongatni a kormánytábort, míg ez utóbbi azt szeretné, ha a hullámok mihamarabb elcsendesednének. Fischer a kormánykoalícióban részt vevő környezetvédők külügyminisztere, s jó szónok. A külügyi szóvivő pénteken nem volt hajlandó kommentálni, hogy Fischer miért helyezte rövid úton nyugállományba a svájci német nagykövetet, Frank Elbét.

Elbe március végén Fischernek írott, de a legnagyobb példányszámú lapban, a Bildben is megjelent levelében "nyomorúságos válságmenedzselést" vetett főnöke szemére, valamint azt, hogy megosztja a külügyminisztérium állományát.

A nagykövet szerint Fischerből "hiányzik a politikai érzék". Elbe megjegyzésével valószínűleg arra utalt, hogy Fischer megtiltotta a "tisztelgő megemlékezést" a minisztérium házi lapjában mindazon elhalálozott diplomaták, minisztériumi beosztottak esetében, akik tagjai voltak a náci pártnak. Az intézkedés felzúdulást keltett a külügyminisztériumi állomány egy részében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek