Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Manipulációs vádak miatt lemondott a néhai Franz Josef Strauss lánya

Monika Hohlmeier, a néhai Franz Josef Strauss lánya pénteken manipulációs vádak miatt lemondott bajor miniszteri posztjáról. Hohlmeier a kulturális-oktatási tárcát irányította Edmund Stoiber kormányában. Azt vetik a szemére, hogy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni szervezetének vezetőjeként manipulációs lánc csúcsán állt, tudtával belépési nyilatkozatokat hamisítottak, és szavazatokat vásároltak meg.


Dátum: 2005-04-15 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:00.188386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki szociáldemokraták és környezetvédők indítványára a bajor parlament decemberben vizsgálóbizottságot állított fel. A meghallgatások során egynémely fiatal CSU-politikus részéről olyan vád fogalmazódott meg, miszerint egy-egy belépésért és megfelelő választói magatartás tanúsításáért akár 500 eurót is fizettek. Hohlmeiert 2003-ban az igenlő szavazatok 96 százalékával választották meg a müncheni CSU élére. Erről a posztjáról már tavaly távozott.

A most 42 éves Hohlmeier 1993-ban lett államtitkár, Bajorország háború utáni történetében ő volt a legfiatalabb kormánytag. Egy időben azt rebesgették, hogy ő lesz Edmund Stoiber utóda. Beavatottak szerint Stoiber politikai pályafutása során sokat köszönhetett Hohlmeier édesapjának, Franz Josef Strauss néhai bajor miniszterelnöknek; karierje kedzetén "FSJ" személyi titkára volt.

Hohlmeier pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy lemondásával meg akarja óvni eddigi hivatalát a károktól. Úgy vélte, hogy a vizsgálóbizottság munkájának nagy sajtóvisszhangja és a szerinte hamis vádak ismételgetése gátolta munkáját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek