Valódi segítség kellene a diplomás pályakezdőknek
A közigazgatásban megpályázható ösztöndíjas állásokról ír ki központi pályázatot május 15-ig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályakezdő fiatalok részére - közölte Batiz András kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint olyan súlyos a helyzet, hogy valódi segítségre van szükség, és ez nem az.
Dátum: 2005-04-15 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:00.477527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták gazdaságpolitikája a felelős annak a helyzetnek a kialakulásáért, amikor minden negyedik fiatal pályakezdő munkanélküli - reagált a bejelentésre a Fidesz frakció szóvivője. "Olyan súlyos a helyzet, hogy most már valódi, azonnali segítségre van szükség. A mai kormányzati bejelentés nem ilyennek tűnik" - mondta az MTI-nek Halász János.
Hangsúlyozta: az igazi kérdés az, hogy az ösztöndíj után el tudnak-e helyezkedni a fiatalok a közigazgatásban, amire nincs garancia. "Ha a kormány valóban segíteni akar, akkor ezt a programot garanciával kiegészíti" - tette hozzá. A közszférában jelenleg leépítés zajlik, ezért is kétséges, hogy az ösztöndíj után el tudnak-e ott helyezkedni a fiatalok.
Halász János felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz kidolgozott egy szélesebb körű programot a fiatal pályakezdők elhelyezkedésének támogatására, ami már a parlament előtt van. Azt várják, hogy az MSZP és a kormány támogassa javaslatukat, hiszen ez a dolgozni vágyó fiatalok érdeke.
MTI - fideszfrakcio.hu