Irán kiadja az al-Kaida tagokat
Több mint 400 Iránban letartóztatott al-Kaida-tagot adott ki állampolgárságuknak megfelelő országok számára a teheráni kormány - adta hírül csütörtökön az Emruz nevű internetes újság. A reformista újságírók által létrehozott információs portál állítása szerint az adatokat egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő közölte velük.
Dátum: 2002-08-15 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:27.795807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni kormány kedden jelentette be a legutóbbi kiadatást, amelynek során 16 szaúdi származású feltételezett terroristát adtak át Szaúd-Arábiának. A hivatalos tájékoztatás szerint ezzel 150-re emelkedett a kiadott személyek száma, akiknek többsége szaúdi, kuvaiti, jemeni és pakisztáni volt. Teherán még február 18-án bejelentette, hogy közel 150 "al-Kaida-szimpatizánst" vettek őrizetbe, akik a szomszédos Afganisztánból érkeztek az országba, de Kamal Harazi külügyminiszter elutasította az Egyesült Államokba való kiadatásukra vonatkozó követelést, amelyet Washington különböző diplomáciai csatornákon fogalmazott meg. Az iráni sajtóban fel-felröppen a híresztelés, hogy az év elején mintegy 200 pakisztánit vettek őrizetbe a terrorszervezettel való együttműködés gyanújával, de ezt a hírt sem a kormányzat, sem a pakisztáni nagykövetség nem erősítette meg. A teheráni kormány az utóbbi hónapokban csendben kiadta Egyiptomnak, Jordániának és Szaúd-Arábiának az al-Kaida terrorszervezet Afganisztánból Iránba menekült arab tagjait - írta hét végi számában a The Washington Post. Szaud el-Feiszal herceg, Szaúd-Arábia külügyminisztere az amerikai napilapnak nyilatkozva megerősítette a kiadások hírét, és leszögezte: ez jó példa arra, hogy Irán elkötelezte magát a terrorizmus elleni harcra.
MTI - fidesz.hu