Országos egyetemi színjátszó fesztivál Pécsett
Kilenc egyetemi teátrum mutatkozik be az V. országos egyetemi színjátszó fesztiválon, amely pénteken nyílt meg Pécsett. A programsorozat a felsőoktatási intézmények támogatásával működő amatőr társulatok bemutatkozását, a tapasztalatcserét, a munka szakmai színvonalának növelését kívánja segíteni - mondta Mikuli János szervező, a Janus Egyetemi Színház (JESZ) vezetője az MTI-nek.
Dátum: 2005-04-15 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:01.373137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előadásokat a JESZ, valamint a Pécsi Egyetemi Klub stúdiószínházában tartják. Az első bemutató Gyurkó László Szerelmem, Elektra című darabja lesz a Szegedi Egyetemi Színház előadásában, ezt a budapesti Radikális Szabadidő Színház feldolgozásában A Prospero-szigetek követi.
A budapesti ReActor társulat Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmjének adaptációjával jelentkezik, a debreceni KonzervArtadrium Színházi Műhely az Öngyilkosdi című darabot mutatja be.
Szombaton láthatja a közönség Karinthy Frigyes: Tegezés és a Hamlet a mellényzsebben című műveit a gödöllői Argumentum Egyetemi Színpad előadásában, a fővárosi Apáczai Színjátszókör Ionescu Különóra című darabját mutatja be.
A vendéglátó JESZ-től az "Én, Kassák Lajos", a szegedi Focus Műhelytől Mrozek Özvegyek című darabját tekinthetik meg az érdeklődők. Az utolsó előadást a veszprémi MATARÁCS csoport tartja, Tenessee Williams Vajon mit hoz a holnap című művével lépnek a publikum elé.
A produkciókat szombaton értékeli a zsűri, a díjátadást vasárnap tartják.
Mikuli János elmondta: a tíz éve működő JESZ 1999-ben rendezett először országos egyetemi és főiskolai színházi fesztivált. A számukra nyújtott támogatások folyamatos csökkenése miatt a programsorozat büdzséje is szűkül, így meghívásuknak évről-évre kevesebb színház tud eleget tenni.
A teátrum vezetője szólt arról is, hogy szinte minden hazai felsőoktatási intézményben van színházi élet, de csak nagyon kevés együttes engedheti meg magának, hogy utazzon, vendégszerepléseket vállaljon.
MTI - fideszfrakcio.hu