Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Kisgazda Polgári Egyesület Mádl Ferencet javasolja államfőjelöltnek

A Kisgazda Polgári Egyesület Mádl Ferencet javasolja államfőjelöltnek - jelentette ki Turi-Kovács Béla pénteken Mórahalmon. "E pillanatban Mádl Ferencnél jobb köztársasági elnököt nem tudnánk megnevezni" - mondta a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, fideszes országgyűlési képviselő a Homokháti Faluparlament előtt újságíróknak.


Dátum: 2005-04-15 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:03.882181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"El kell gondolkodnia mindenkinek, hogy a pártérdekek vagy az ország érdeke az elsődleges. Ha van az országnak egy kipróbált, minden szempontból megfelelő köztársasági elnöke, szabad-e pártérdekek alapján választani a következőkben" - tette fel a kérdést a honatya.

A Fidesz által megnevezett kritériumokon túl a tíz kisgazda képviselő elvárja a leendő államfőtől, hogy legyen vidéki kötődése, amihez korábbi életútja alapján tenni akarás is kapcsolódik. A köztársasági elnöknek nemzeti elkötelezettségűnek kell lennie, úgy, hogy a határokon kívül és belül élő magyarokat képes egységes nemzetként képviselni - jelentette ki Turi-Kovács Béla. Hozzátette, hogy a jelöltnek keresztény elkötelezettségű embernek kell lennie, a szó elsősorban kulturális értelmében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek