Politológusok Szili Katalin jelöléséről
Az MSZP kongresszusa megoldást keresett egy problémára, de csak tovább növelte azt; az előzmények függvényében ez az eredmény várható volt - így összegezhető a politológusok véleménye arról, hogy az MSZP kongresszusa pénteken Szili Katalint választotta köztársaságielnök-jelöltnek. Gyurcsány Ferenc személyes tanácsadója (Kéri László) szerint csak "a parlamentben, a második forduló előtt" tudjuk meg, "ki lesz a szocialista párt köztársaságielnök-jelöltje".
Dátum: 2005-04-15 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:04.193330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Török Gábor politológus az MTI-nek úgy nyilatkozott: "Szili Katalin jelöltté választásával új fejezet kezdődött az elnökjelölési folyamatban: a szappanopera nem ért véget, hanem éppen ellenkezőleg, még izgalmasabbá és kiszámíthatatlanabbá vált". Véleménye szerint a küldöttek többségét láthatóan nem a koalíciós érdekek mozgatták, hanem az "érzelmi-zsigeri politika". Mindez minden korábbinál világosabban mutatja a kétpárti kormánytöbbség diszfunkcionalitását - tette hozzá. Kiemelte, hogy a koalíció vezetőinek, "élükön a két pártelnökkel, a miniszterelnökkel és a ma győzelmet ünneplő házelnöknek egyaránt érdemes elgondolkodniuk azon, hogy vajon kinek az érdeke egy olyan helyzet létrejötte, amely akár egy elnökválasztási kudarchoz, vagy a koalíciós együttműködés súlyos válságához is vezethet". Hangsúlyozta: az államfői poszt józan számítás szerint a koalíció számára nem ér meg ekkora kockázatot. "Prognosztizálható, hogy a téma június elejéig minden más kérdést háttérbe szorít majd, és ma már biztosan állítható, hogy az ügynek a koalíción belül - a közvélemény szemében is - egyértelmű nyertesei és vesztesei lesznek" - mondta Török Gábor.
Kéri László politológus szerint Szili Katalin elég sokat tett az elmúlt fél évben azért, hogy ő legyen a tagság jelöltje. "Furcsa is lett volna, ha Glatz Ferenc lett volna a tagság jelöltje" - tette hozzá. "Az az érzésem, hogy most megtudtuk, hogy kit szavazott meg az MSZP kongresszus de az, hogy ki lesz a szocialista párt köztársaságielnök-jelöltje azt majd megtudjuk a parlamentben, a második forduló előtt" - jegyezte meg hozzátéve: "Szili Katalin nyilván el fog bukni az első körben a parlamentben". Elmondta azt is, hogy a Fidesz úgy tudná "bosszantani" a szabad demokratákat, ha az első körben megszavazná Szili Katalint. Hozzátette, hogy a Fideszben sokféle motiváció van, de egy egységes: "gyűlöli az SZDSZ-t bármi áron" (Sic! - fideszfrakcio.hu). A kongresszus választására megjegyezte: az MSZP-n belül a "régi gárda visszavágott". Kitért arra is, hogy ha Szili Katalint nem választják meg az első körben, akkor az MSZP-nek nem kötelező a most második helyen szereplő Glatz Ferencet jelölnie.
Stumpf István politológus úgy fogalmazott, hogy ez az eredmény várható volt az előzmények függvényében. "A szocialista párt identitása és saját jövőképének a kérdése volt napirenden, a szocialisták nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy az előzmények függvényében ne saját jelölttel álljanak elő" - mondta. A szocialista párton belül többségbe kerültek azok a vélemények, hogy "elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy a kis koalíciós partner minden lényeges kérdésben érvényesíteni tudja az akaratát". Elmondta: "nem gondolom, hogy a Fidesz egyértelműen és egyöntetűen fel tudna sorakozni Szili Katalin mögé, de az elképzelhető, hogy éppen az SZDSZ móresre tanítása okán háttéralku születhet arra vonatkozóan, hogy a keresztény érzelmű Fidesz-frakciótagok Szili Katalin mellett le tudják adni a voksukat". "Sokan gondolják az SZDSZ-en belül, hogy Glatz Ferenc rosszabb jelölt lenne, mint Szili Katalin."
Giró-Szász András politológus az MTI-nek úgy fogalmazott: az MSZP kongresszusán egyértelművé akarták tenni, hogy a szocialista pártban legnagyobb támogatottságot élvező Szili Katalint jelölik az államfői posztra, szemben a kisebbik koalíciós párt által is befogadható két jelölttel. "Ezzel egyértelműsíteni akarták, hogy fontosabb számukra a párt identitásának megőrzése" - tette hozzá. Ha ezek után az SZDSZ "belemegy" Szili Katalin jelölésébe, akkor nyilvánossá teszik azt, hogy "mennyire gyöngék". "Ha nem mennek bele Szili Katalin jelölésébe akkor annak két következménye lehet: a nyár elején egy kormányválság (...) vagy elképzelhető az, hogy az ellenzék a második körben előáll egy saját jelölttel".
MTI - fideszfrakcio.hu