Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferencia a moldvai csángókról

A helyi egyházi személyiségek is egyetértettek abban, hogy van csángó kérdés, azt meg lehet oldani, és ebben fontos szerepet játszik a magyar nyelvű misézés - mondta a kérdés társadalomtudományi vonatkozásaival foglalkozó budapesti tanácskozás egyik eredményéről a rendező intézmény, a Teleki László Alapítvány igazgatója az MTI-nek pénteken.


Dátum: 2005-04-15 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:04.527202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alapítvány a kétnapos konferenciát azzal a céllal rendezte meg, hogy összefoglalja a társadalomtudományi kutatási eredményeket és szóljon a magyar nyelvű oktatásról, az egyház szerepéről - mondta Diószegi László. A pénteki kerekasztal-beszélgetésen Anton Cosa kisinyovi püspök, Vladimír Peterca teológiaprofesszor, az iasi-i püspökség képviselője, Majnek Antal munkácsi püspök, Bőjte Csaba dévai ferences szerzetes egyaránt fontosnak tartotta a csángó kérdés megoldását, és ennek fontos részeként a csángók lakta településeken a magyar nyelvű misézést - hangsúlyozta az alapítvány igazgatója. Mint hozzátette, ez jelentős változás.

Diószegi László elmondta: Anton Cosa püspökként is vállalta csángó származását, Vladimír Peterca is lényegesnek tartotta a hagyományok szerepét. A konferencia foglalkozott a magyar nyelv iskolai használatával, az oktatás kérdéseivel is - mondta Diószegi László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek