Glatz azt hitte, az MSZMP kongresszusán van
A stop.hu internetes portál információi szerint Információink szerint Glatz Ferenc, az MSZP egyik potenciális államfő-jelöltje Magyar Szocialista Párt helyett kétszer is Magyar Szocialista Munkáspártot emlegetett péntek délután.
Dátum: 2005-04-15 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:04.868113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Glatz Ferenc volt MTA-elnök, aki Szili Katalin házelnök mellett a mai szocialista államfőjelölő kongresszus másik jelöltje, a Stop! értesülései szerint kétszer is kínos bakit követett el a délutáni szocialista rendezvényen: Magyar Szocialista Párt helyett Magyar Szocialista Munkáspártot említett.
Az Akadémia volt vezetője a rendszerváltás előtti utolsó kormány kultuszminisztere volt, így alighanem a régi beidegződéseknek és a jelen lévő ismerős arcok tömkelegének volt köszönhető a tévedés - írja a lap.
Stop! - fideszfrakcio.hu