Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli állapot Ecuadorban

Az ecuadori elnök, hogy a távozását követelő tüntetések ellenére megvédje hatalmát, rendkívüli állapotot vezetett be az országban. Ennek idején tilos a gyülekezés, és a rendőrségnek joga van házkutatási parancs nélkül behatolni bárkinek az otthonába.


Dátum: 2005-04-16 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:05.804405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívüli állapotot vezetett be, és feloszlatta az ország legfelsőbb bíróságát Lucio Gutierrez ecuadori elnök, hogy a távozását követelő tüntetések, s a fokozódó belpolitikai válság ellenére megvédje hatalmát. A rendkívüli állapot idején Ecuadorban tilos a gyülekezés, és a rendőrségnek joga van házkutatási parancs nélkül behatolni bárkinek az otthonába.

Az ecuadori hadsereg vezetése által támogatott államfő közép-európai idő szerint szombaton kora reggel televíziós beszédben jelentette be, hogy az alkotmány biztosította jogával élve feloszlatja a törvényhozás által decemberben létrehozott legfelsőbb bíróságot.

Döntését azzal indokolta, hogy a bírói testület zűrzavart kelt az országban, s különösen a fővárosban, Quitóban, amelynek lakossága ellenzi a tevékenységét. Szerdán a Quitóban és körzetében tartott általános sztrájk teljesen megbénította a fővárost.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek