Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bóka István: A minőségi turizmust kell fejleszteni

megkezdett és a tervezett fejlesztések néhány éven belül átformálják a megszokott Balaton-képet - legalábbis ezt állítják turisztikai szakemberek. Tavaly viszont 30 százalékkal csökkent a szobakiadás.


Dátum: 2005-04-16 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:06.115321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakértők szerint az idén tovább csökkenhet a magánszálláshelyek forgalma, a kempingekben stagnálásra, a magasabb kategóriájú szállodákban viszont némi emelkedésre számítanak. A balatoni kereskedelmi szálláshelyek legnagyobb problémája, hogy rendkívül nyomottak az árak: valamennyi szinten az eggyel alacsonyabb kategória áraival próbálják becsábítani a vendégeket. Ez viszont hosszú távon nem történhet minőségromlás nélkül.

- Egyetlen út áll a Balaton idegenforgalma előtt: a minőségi turizmus fejlesztése - mondja Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség elnöke. - Egyszer és mindenkorra le kell számolni annak a tömegturizmusnak az illúziójával, amit egykor a szakszervezeti üdültetés, a kelet- és nyugatnémetek nyári találkozásai meg a lángososbódék olcsósága jelentett. Magasabb komfortú szálláshelyekre, télen is látogatható élményfürdőkre, konferencia-központokra van szükség.

Forrás: nol.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek