Tüntetések Indonéziában
Több tízezer muzulmán tüntetett Izrael ellen vasárnap az indonéz fővárosban a "palesztin nép elnyomása" és zsidó szélsőségeseknek a kelet-jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám harmadik legszentebb helye elleni állítólagos fenyegetőzései miatt.
Dátum: 2005-04-17 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:11.948327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez volt az utóbbi évek egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulása Jakartában - közölte a rendőrség. Rádióbeszámolók szerint az ország más városaiban is ezrek vonultak fel hasonló tiltakozó menetekben, amelyeket egy kevéssé ismert iszlám párt szervezett. Múlt vasárnap mintegy 3000 izraeli rendőr akadályozta meg, hogy az ultranacionalista Revava csoport aktivistái bejussanak a Mecsetek terére, ahol az al-Aksza áll. Az izraeli csoport közös imát hirdetett meg a térre, hogy elítélje a nyárra tervezett gázai övezeti kivonulást és 8000 ottani zsidó telepes kiköltöztetését.
MTI - fideszfrakcio.hu