Lehetséges, hogy Mádl Ferenc maradhat az államfő
Orbán Viktor a Vasárnapi újságban elmondta: lehetséges megoldás, hogy Mádl Ferenc maradjon az államfő. Ugyanakkor hangsúlyozta: a Fidesz csak a szimpátiaszavazás eredménye után alakítja ki saját álláspontját a köztársasági elnök személyéről. A Fidesz elnöke a Magyar Rádiónak adott interjúban szólt még a magyar gazdaság rossz helyzetéről, az aggasztó munkanélküliségi adatokról, az államadósságról és az elviselhetetlen mértékű áremelésekről.
Dátum: 2005-04-17 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:12.909193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke lehetséges megoldásnak tartja, hogy Mádl Ferenc maradjon az államfő. A volt kormányfő erről a Magyar Rádióban beszélt. Szerinte a jelenlegi államfőt a kormánykoalíció pusztán hatalmi megfontolásokból akarja leváltani. Mára a köztársasági elnök személyének ügye hatalompolitikai kérdéssé vált - mondta Orbán Viktor a Vasárnapi újság című műsorában a koalíciós partnerek közti nézetkülönbségekre utalva.
"Ahogyan Göncz Árpád is két cikluson keresztül az Alkotmány által megengedett időtartam maximumáig szolgálta az országot, az egyik lehetséges megoldás az volna, ha félretennék a pártpolitikai szempontokat a koalíciós pártok, és azt mondanák, miért is kellene változtatni" - mondta.
Orbán Viktor kiemelte: a helyes kérdés az lenne, hogy ki az az ember, aki a leginkább alkalmas arra, hogy a Magyar Köztársaságot a nagyvilágban és Magyarországon, a magyar polgárokat a nemzeti egység jegyében képviselje.
Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az MDF-fel való egyeztetésre a köztársaságielnök-jelöléssel összefüggésben, Orbán Viktor kijelentette: "természetesen igen". - Ez egy ésszerű javaslat, sőt, azt kell mondanom, hogy ha az ember kellő felelősséggel végzi a munkáját, akkor nem is juthat más következtetésre. Kapkodni sem kell, majd valamikor júniusban dönt a Parlament a köztársasági elnök személyéről - mondta. A Fidesz elnöke a Vasárnapi Újságban ugyanakkor hangsúlyozta, hogy pártja csak a hétfőn kezdődő szimpátiaszavazás eredménye után alakítja ki saját álláspontját a köztársasági elnök személyéről.
Arra az újságírói felvetésre, hogy Mádl Ferenc és Sólyom László személyén kívül miért került a szavazólapra Szili Katalin, Glatz Ferenc és Gombár Csaba neve, Orbán Viktor elmondta: ez azért történt így, mert nem a Fidesz által alkalmasnak gondolt jelöltek felől akarták megkérdezni az embereket, hanem mindenki felől. Úgy véli, nem lett volna korrekt csak olyan jelölteket föltenni egy szimpátiaválasztás listájára, akik az ő szájuk íze szerint valók. Szerinte úgy helyes, hogy az embereknek lehetőségük van öt nagyon különböző karakterű személy ügyében állást foglalni.
Orbán Viktor elmondta, szeretné, ha a szimpátiaszavazás lezárultával május 15-e után lenne a Fidesznek államfőjelöltje. Addigra a Szövetségen belüli egyeztetéseket is el kell végezniük, meg kell kérdezniük a kisgazdák, a kereszténydemokraták, a Lungo Drom véleményét, aztán jön az ellenzékkel való egyeztetés. Majd ezután a Fidesz meg fogja mondani a magyar közvéleménynek, hogy minden szempontot mérlegelve mit javasolnak.
A Fidesz elnöke beszélt a magyar gazdaság helyzetéről is a Magyar Rádiónak adott interjújában. Egy piackutató intézet felmérésére utalva, amely szerint az emberek kedvezőtlenül ítélik meg az ország gazdasági helyzetét főként a munkanélküliség tekintetében, elmondta: a napvilágra került tények fenyegetőek. Kirajzolódik előttünk egy új veszély, a munkanélküli Magyarország veszélye. A kormányváltáskor mindenki azt várta, hogy a változás eredményeképpen csökken a munkanélküliség, de legalábbis nem nő, a kenyérkereset nélkül maradó családok száma nem emelkedik. Az új kormányprogram szerint pedig az emberek arra számítottak, hogy a gazdasági növekedés újra megindul, és azt várták, hogy adócsökkenések történnek.
Hangsúlyozta: most rosszabb a helyzet, mint Medgyessy Péter leköszönése idején. Harmincezerrel több családfőnek nincs munkája. A valóságos munkanélküli számok azt mutatják, hogy a munkanélküliség 10 százalék fölött van. Ha ez így megy tovább, akkor el fogjuk érni a lélektani 15 százalékos veszélyes határt. Jelenleg ez a legnagyobb baj. Vannak persze emellett más bajok is. Az államadósság egy súlyos ügy, ami a mostani rossz kormányzati munka felelősségének és következményeinek jövőre való áthárítását jelenti. A mostani fiatalok elől vesszük el a lehetőséget, pedig egyébként ma a fiatalok között már 18-20 százalék magasságában van a munkanélküliség - tette hozzá.
Orbán Viktor az áremelésekről elmondta, hogy ahol az a kormány felelősségi körébe tartozik, ott az emberek számára elviselhetetlen mértékű áremelkedések következnek be. Ez egy rossz gazdaságpolitikának a következménye, amit szerinte be kell fejezni. Így nem leszünk versenyképesek az Unió más államaival, tehát erről az útról le kell térni, változtatni kell - mondta.
(Magyar Rádió)
MNO - fideszfrakcio.hu