Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkolnak a postások Romániában

Vasárnap éjféltől 10 napos sztrájkot kezd 35 ezer postai dolgozó 16 százalékos béremelést követelve, amit a posta vezetése nem akar megadni a nekik - mondta a nemzeti szakszervezeti tömb vezetője.


Dátum: 2005-04-17 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:14.413193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matei Bratianu elmondta: a postahivatalok egész Romániában zárva lesznek hétfőn. A sztrájk miatt szünetel a levélkihordás, a pénzküldés, a nyugdíjak, családi pótlékok kifizetése, a közüzemi csekkek befizetése. A szakszervezeti vezetők azzal érvelnek, hogy a posta nyereséges, követeléseik az idén 5,9 millió euró többletkiadást jelentenének. Ugyanakkor a posta vezetése azt állítja, hogy nincs pénz arra, hogy a postások jelenleg havi 6,3 millió lej (175 euró) átlagbérét emeljék. Mihai Toader, a posta vezérigazgatója kijelentette: nincs lehetőség a posta költségvetésének megváltoztatására, tekintettel a kormány kiadáscsökkentő programjára. Ha a dolgozók béremelési követeléseit tíz nap múltán sem teljesítik, akkor döntenek a továbbiakról. A szakszervezetek már korábban is kilátásba helyeztek sztrájkot, de eddig még nem került rá sor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek