Hatalmas robbanás rázta meg Pristina központját
Hatalmas robbanás rázta meg vasárnap éjjel Koszovó fővárosát, Pristinát. A belvárosban bekövetkezett detonáció megrongálta egy parlamenti párt irodáit. A rendőrség közlése szerint a robbanás következtében három gyermek könnyebben megsebesült.
Dátum: 2005-04-18 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:17.357373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyelőre nem világos, hogy az Ora (Idő) nevű párt irodáinak is otthont adó épületen belül vagy kívül történt a robbanás. Veton Suroi, a tavaly júliusban alapított Ora vezetője kijelentette, hogy valószínűleg a párt volt a célpont.
Veton Suroi publicista, ő az egyik legolvasottabb koszovói lap, a Koha Ditore című napilap tulajdonosa. Az általa alapított Ora a tavaly októberi koszovói parlamenti választáson 6 százalékos eredménnyel hét mandátumot szerzett meg.
MTI - fideszfrakcio.hu